Gazdaság

2016.08.11. 14:31

Lejtmenetben az építőipar - Több épületet, kevesebb csatornát, utat, vasutat építenek

Zalaegerszeg – Júniusban az építőipari termelés volumene 16,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, tájékoztatott tegnap a Központi Statisztikai Hivatal.

Hajdu Péter

Az iparágon belül a termelés a két építményfőcsoportban eltérően alakult: az épületek építése 7,4 százalékkal emelkedett, ezzel szemben az egyéb építményeké 36,8 százalékkal visszaesett.

Az épületek építésének növekedése azonban nem lakásépítéseket jelent. Nagyrészt ipari épületek, kisebb részben oktatási épületek, illetve sportlétesítmények építésének az eredménye. Az egyéb építmények építésének 36,8 százalékos visszaesését a statisztikai elemzés szerint elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. végi befejeződése okozta. A legnagyobb mértékben júniusban is az út- és vasút-, illetve közműépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakáétól.

Jól halad a ZTE stadion építése. Júniusban több épületet építettek mint egy éve, ezek többsége ipari, kulturális és sport létesítmény

Érzi ezt a tendenciát az egyik jelentős zalai közmű-, út- és mélyépítő cég, a Horváth-Ép Kft. is. Mint a cég tulajdonos-vezetője Horváth Tihamér érdeklődésünkre elmondta, az idei évre 4 milliárd forintos szerződésállományt reméltek, és most, az év felén jóval túl 1,6-1,8 milliárd forint az eddigi szerződéses teljesítményük, amit majd novemberben fejeznek be. A jövő évtől kezdve várnak nagyobb beruházásokat.

– A mélyépítésben jelenleg szinte semmi lehetőség nincs. Teljesen elfogytak például a szennyvízberuházások. Most ősszel indul majd egy szennyvízépítő program, ami jövőre fog felpörögni, mert ebben hatalmas lemaradásai vannak a kormányzatnak az EU-s elvárásokkal szemben. Jelenleg folyamatban van egy útfelújítási projekt, a gyakori balesetet okozó közlekedési körülmények javítása érdekében. Ebben az útfelújításban alvállalkozóként dolgozunk a megyeszékhelyen és térségében. A célok az előző évben különböző tűzoltások voltak, azokat megoldotta kormányzat. A következő év már választás előtti időszak lesz, és látom, hogy sok útépítést, sok közműépítést irányoz elő. Azt remélem, hogy Zalaegerszeg és az M7-es autópálya négysávos úttal történő összekötése megindul. Volt, amit már visszavontak ezek közül a beruházások közül, de Zalaegerszeg még mindig fönn van a táblán. Jelenleg ennek a tervezési szakasza van folyamatban, ezt követik a kisajátítások, majd a közbeszerzési eljárások – mondta el az út- és mélyépítési reményekről Horváth Tihamér.

Az építőipar volumenindexe Zala megyében is hasonló lemaradást mutat, mint az országos, itt tavaly júniushoz képest az idei hatodik hónapban 36,3 százalékos volt a lemaradás. Vas megyében 30,4 százalékkal, Győr-Moson-Sopronban 27,7 százalékkal maradt el a júniusi építőipari volumen az előző év júniusától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!