Másfélszer több lakás épült az év első felében

2017. augusztus 03., 08:30 szerző: Hajdu Péter fotós: Pezzetta Umberto
komment
ZALAEGERSZEG Az idei I. félévben 5004 új lakás épült az országban, 46 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 19.823 volt, 40 százalékkal több, mint 2016 I. félévében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által a napokban kiadott féléves adatok szerint az épített lakások száma Budapesten nem változott, tavaly és idén is 981 volt. Ugyanakkor a városokban több mint másfélszeresére, a községekben pedig közel a kétszeresére nőtt. A megyei jogú városokban a tavalyi első félévben 1090 lakás épült, idén 1507, a többi városban tavaly 869, idén 1574 lakást építettek. A községekben 477-ről 942-re nőtt a lakásépítések száma.

A kiadott új építési engedélyek mennyiségbeli változása szempontjából az élénkülés főként Budapesten és a kisebb városokban volt jelentős. A kiadott új építési engedélyek, illetve bejelentések tartalmát vizsgálva kiderült, hogy továbbra is folytatódni fog a lakásépítések számának növekedése. Az adatok alapján 11 százalékkal több, összesen 6.841 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 2.431, ami 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.

De mi a helyzet lakásépítés tekintetében szűkebb pátriánkban, a nyugat-dunántúli régióban, illetve Zala megyében? Megyénket tekintve nemcsak az országos helyzethez képest, hanem a régió három megyéjével történő összehasonlítás szerint is éles különbségek fedezhetők fel, nem Zala megye előnyére.

Ugyanis megyénkben az országos és régiós trenddel szemben a tavalyihoz képest az idei első félévben kevesebb új lakást adtak át. 2016 első hat hónapjában 109-et, az idén június végéig pedig 83-mat, ez 24 százalékos csökkenésnek felel meg. Ezzel szemben Vas megyében 19 százalékos bővülésnek lehetünk tanúi, mert tavaly 183, idén az első félévben pedig 218 új lakást építettek. A régió gazdasági motorja Győr-Moson-Sopron megye, és ez a lakásépítési adatokból is kitűnik. Az észak-dunántúli megyében tavaly 654-et, az idei első félévben pedig 1.448 új lakást építettek, ez a térségi növekedés messze felülmúlja az országost.

A zalai megyeszékhelyen a tavalyinál jóval több építkezés kezdődött meg. A képen látható Kerámia Lakópark újabb épületeit jövőre adják át
Fotó: Pezzetta Umberto

Ha viszont a kiadott új építési engedélyek számát vizsgáljuk, akkor megfogalmazódhat az a remény, hogy megyénkben csak fáziskésésről van szó. Ugyanis a lakásépítési szándék szempontjából már jelentős arányú zalai növekedésről beszélhetünk. Tavaly félévkor Zalában 191 engedélyt adtak ki, idén már 81 százalékkal többet, 346-ot. Vasban a tavaly első félévi 496 lakásépítési engedély most 630-ra, azaz 27 százalékkal nőtt, Győr-Moson-Sopronban viszont a kiadott engedélyek csökkenő tendenciát mutatnak. A tavalyi 2.456-tal szemben az idei első félévben 1.916 új lakásépítési engedélyt adtak ki. Ez természetesen a csökkenő tendencia mellett is igen nagy építési szándékról tanúskodik, hatszorosa a megyénkben kiadott engedélyek számának.

Érdekes összefüggés fedezhető fel megyénkben az új lakások alapterületét vizsgálva. A KSH friss adatai szerint 2016 első félévében 105 négyzetméter volt az újonnan épített lakások átlagos alapterülete, az idei első félévben pedig 120 négyzetméterre alakult az új lakások méretének zalai átlaga. Elképzelhető, hogy a társasházakban is növekszik a lakások alapterülete, de valószínűbb, hogy az átadott új lakások között több volt a magánszemélyek által épített ingatlan, azaz a családi házas építkezés, ahol jellemzően nagyobbak a lakások.

NŐTT A CSALÁDI HÁZAK ARÁNYA

Az építtetőket, beruházókat számba véve a KSH adatai alapján kitűnt, hogy a természetes személyek által épített lakások aránya a tavalyi 46 százalékról 50 százalékra emelkedett, a vállalkozások által építetteké viszont csökkent, 54 százalékról 50 százalékra.

Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya a tavalyi 43 százalékról 46 százalékra, a többszintes, többlakásos épületeké pedig 46 százalékról 47 százalékra nőtt. Ugyanakkor a lakóparki épületeké 8 százalékról 3 százalékra csökkent.

Hajdu Péter

2017. augusztus 03., 08:30 szerző: Hajdu Péter fotós: Pezzetta Umberto

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...