Gazdaság

2015.11.17. 14:16

Megváltozott a lakcímed? Ennyibe kerül, ha mindent el akarsz intézni

Mennyibe kerül valójában egy ügyintézés? Lehet forintosítani, hogy mennyibe kerül nekem az, hogy megváltozott a lakcímem, vagy hogy a lánykori nevem mellé felvettem férjem családnevét? És mennyi idő mindez?

Tavaly összesen 515 ezren jelentették be, hogy megváltozott a lakóhelyük (ebbe a hatalmas számba beletartoznak azok is, akik többször költöztek egy év alatt). 2014-ben 38 700-an házasodtak össze, sokaknak ezzel megváltozott a nevük is.

Bár sok mindent el lehet intézni online vagy telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, az adatváltozás még mindig sok macerával jár. Például egy csomó szolgáltatónál - például a közműcégeknél - be kell jelenteni az új nevet, vagy az új lakhelyet. Számítások szerint a lakossági oldalon évente mintegy

társadalmi költség keletkezik abból, hogy az emberek bejelentik a különféle szolgáltatók felé az életviszonyaikban bekövetkezett változásokat (születés, halál, névváltozás, címváltozás, telefonszám/e-mail változás, gépjárműcsere).

Szolgáltatói oldalon évente mintegy 35-50 milliárd forint ez az ügyfélszolgálati költség. Azaz ennyibe kerül a rezsiszolgáltatóknak, hogy fogadják és feldolgozzák az ügyfelek életviszonyaiban bekövetkezett változásokat.

Számítások szerint egy ügyintézés átlagosan két óra - az átlagjövedelemből és a munkaórákból számítva -, ez összesen 2700 forintot jelent (és ebbe még nincs beleszámolva az utazási költség).

A közigazgatásban elvileg gyorsult az ügymenet az elmúlt évek reformjainak következményeként, azonban még mindig sok olyan ügyintézés van, amit csak nehezen, sok idő alatt lehet elintézni - mondta el egy keddi sajtótájékoztatón Sántha György, a Változásbejelentő egyik vezetője.

A frissen elindult vállalkozás ezt a piaci helyzetet használja ki: lehetővé teszi, hogy az ügyintézést otthonról, egy felületen tudjuk elintézni. Az űrlapkitöltő alkalmazás lehetővé teszi az ügyfeleknek, hogy elektronikus formában elintézzék a velük szerződésben álló szolgáltatókkal a szerződésben rögzített, illetve az egyéb személyes változások kezelését. A szolgáltatás jelenleg közműcégek (díjbeszedők, gázszolgáltatók, hulladékkezelők, távhőszolgáltatók, stb.) ügyfelei számára elérhető, de a későbbiekben a nyugdíjpénztárak, egészségpénztárak, lakástakarék-pénztárak, sőt, biztosítók és bankok ügyfeleinek adatát is tudja kezelni.

Az oldalon egy közmű átírása alapáron 1 795 forintba kerül, az adatváltozások bejelentése 295 forint. Szabó Péter, az üzemeltető DeltaRegister Kft. ügyvezetője elmondta, hogy eddig mintegy 100 szolgáltató csatlakozott a rendszerhez. A felhasználók között hangsúlyosan megjelennek a külföldre költöző magyarok is, akiknek komoly költséget jelent egy-egy ügyintézés, pontosabban az ahhoz szükséges hazautazás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!