Gazdaság

2017.07.03. 15:45

Megyénkben több mint 12 milliárd forint támogatást fizettek ki

ZALAEGERSZEG A megyében határidőre, június 30-ig befejeződött a mezőgazdasági termelők gazdálkodását segítő, 2016-os területalapú támogatások kifizetése.

Hajdu Péter

A gazdálkodók számára rendelkezésre álló közvetlen támogatások 2016/2017-es ügyintézéséről és kifizetéséről tartott sajtótájékoztatón hangzott el a fenti bejelentés.

Azt megelőzően dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott a támogatásokat korábban lebonyolító és kifizető szervezet változásáról adott tájékoztatást. Mint ismeretes, az említett támogatásokat ez évig a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) rendezte, amely 2017. január 1-jétől integrálódott a kormányhivatalokba, így történt ez Zala megyében is.

- Összesen 74 fővel Agrár és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályként vált a Zala Megyei Kormányhivatal szervezeti egységévé. Az új főosztályon belül négy osztály látja el a szakmai feladatokat. A normatív támogatások kérelemkezelési osztálya, a vidékfejlesztési osztály, a beruházások kérelemkezelési osztálya és a helyszíni ellenőrzési osztály - mondta a kormánymegbízott az ügyintézés új struktúrájáról.

A támogatások beépültek a termelésbe, a hitelképességet is befolyásolják. A képen őszi árpát arat Szummer László
Fotó: Archív/Katona Tibor

Dr. Sifter Rózsa közölte továbbá, hogy a feladatok egy részét - elsősorban a funkcionális, működéssel kapcsolatos tennivalókat - régiós szinten látja el a főosztály. Hozzátette, az új szervezeti felállás hatékonyabb, ugyanis munkacsúcsok idején a hivatal többi területéről átirányíthatják a szükséges képzettségű szakembereket. A Magyar Államkincstár (mint szakmai irányító hatóság), a Miniszterelnökség és a megyei kormányhivatal között létrejött háromoldalú megállapodás alapján történik a feladat ellátása, írásos eljárásrend és határidők előírásával, szakmai konzultációkkal kísérve.

A kormánymegbízott elmondta, hogy a mezőgazdaságban a 2016-os egységes támogatási kérelmek különböző jogcímekhez kapcsolódó kifizetéseit határidőre, ez év június 30-ig teljesítették. Zala megyében tavaly 4494 termelő nyújtott be összesen 139 714 hektár termőterületre egységes támogatási kérelmet. Ezen belül a benyújtott egyszerűsített területalapú támogatási kérelmek száma 3021 volt. A megyében területalapú támogatásként és zöldítés jogcímén 8 880 351 488 forintot fizettek ki a gazdálkodóknak. A különböző, termeléshez kötött kiegészítő támogatásokkal együtt pedig 12 144 762 427 forint uniós támogatáshoz jutottak a gazdálkodók.

- Az idei év mezőgazdasági termeléséhez kapcsolódóan pedig már 4542 területalapú, illetve zöldítési támogatási kérelem érkezett be 139 469 hektár termőterületre a Zala Megyei Kormányhivatalhoz - sorolta a számokat dr. Sifter Rózsa.

Horváth Gyula, az Agrár és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály vezetője a gazdálkodókat érintő kedvező változásról szólt, amely a területalapú támogatásokhoz szükséges térképi adatokkal kapcsolatos. Ez év elejéig ha valaki olyan parcellára adott be támogatási kérelmet, amely nem szerepelt a térképen a támogatható területek között, akkor e változáshoz külön kérelmet kellett benyújtania, amit a Földmérési és Távérzékelési Intézet ellenőrzött.

- A szervezeti átalakulást követően a kincstár eljárásrendje alapján a főosztályunk helyszíni ellenőrzési munkatársai végzik el a szükséges ellenőrzést, ezzel felgyorsult a változás átvezetésére vonatkozó kérelmek feldolgozása. Már 196 ügyfél jelezte 347 parcelláját illetően, hogy változás bevezetését kéri, ami összesen 1030 hektárnyi területet érint. Megyénkben már ennek a területnek az ellenőrzése is lezárult határidőre - tájékoztatott a főosztályvezető.

Érdeklődtünk egy termelőtől is, fontos-e, és ha igen, miért fontos számára a területalapú támogatás, mit jelent ez a gazdálkodásában?

- A támogatási összegből, ha az ember jól gazdálkodik, lehet vásárolni, bővíteni a felszerelést. A következő évi munkához szükséges bevásárlások egy részét fedezi. De ezenkívül is van közvetett hatása. Ha például hitelt akar a termelő felvenni, a banknál igazolni kell, mennyi területalapú támogatást kap egy évben. A hitelképességet is befolyásolja. A gazdálkodóknak, nekem is, szigorú feltételeknek kell megfelelnünk, és a kötelezettségvállalás mellett nem kevés adminisztrációval és kiadással jár. Például növényorvost kell fizetni a munkához, illetve abból vonják az agrárkár-elhárítási keretbe történő befizetést, kötelező talajvizsgálatokat kell végezni. Mindezzel együtt már beépült a gazdálkodásunkba a támogatás - mondta el érdeklődésünkre Szummer László szentpéterúri termelő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!