Gazdaság

2016.09.29. 16:04

Mikrohitel és nosztalgia - A mikrovállalkozások finanszírozási lehetőségei beszűkültek

Zalaegerszeg – Mikro- és kisvállalkozókat hívtak egy interaktív, problémafeltáró beszélgetésre csütörtökön a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványhoz.

Hajdu Péter

Nagy András, a ZMVA ügyvezetője elmondta, a finanszírozási workshop jellegű rendezvény egy áprilisban indult uniós projekt része ami tíz országban fut, lehetővé téve a kölcsönös tapasztalatszerzést is. Célja, hogy a megkönnyítsék a forráshoz jutást a mikro- és kisvállalkozások számára. Mivel a programban projektpartnerként szerepel a Nemzetgazdasági Minisztérium, bízni lehet abban, hogy az elhangzó ötletek, javaslatok beépülhetnek a minisztériumi javaslatokba is.

Kókai Miklós mikrohitel menedzser az egyéni vállalkozók körében legendás mikrohitel keletkezéséről és pályafutásáról szólt, 1993-tól indítva a témát, amikor százezres, legfeljebb egy-két milliós nagyságrendű összegeket kértek a vállalkozók rövid futamidőre. Rendkívül kedvezőek voltak, mert az uniónak nem voltak különösebb elvárásai, nem volt szükség fedezeti biztosítékra sem. Aztán bővültek a keretek, rendkívül kedvező kondíciókkal állt a kisvállalkozások rendelkezésére. Majd szűkültek a forráslehetőségei, s bár még létezik ez a hitelezési forma, már nem területi szinten, hanem a fővárosban születnek meg a döntések.

Nagy András a finanszírozási workshop jelentőségéről beszél Fotó: Pezzetta Umberto

Viszont a ZMVA tavaly egy sikeres kamattámogatási programot indított a megyeszékhely önkormányzatával együttműködve, aminek segítségével 2-3 százalékos kamattámogatáshoz juthatnak hozzá a zalaegerszegi vállalkozók a hiteleikhez. Kókai Miklós elmondta, terveznek egy újabb konstrukciót, amire 150-200 millió forintot különítenek el az alapítvány vagyonából. Egyelőre annyit lehet tudni róla, hogy nagyon rugalmas lesz, egy-két év futamidejű, de egyelőre az MNB jóváhagyására várnak.

Mint az ezt követő beszélgetésekből kitűnt, a legkisebbek finanszírozási lehetőségei pillanatnyilag beszűkültek. Egyrészt már a múlt ködébe vesznek a vissza nem térítendő támogatások, és alig van lehetőségük a legkisebbeknek forráshoz jutni. Mint egy vállalkozói hozzászólás során elhangzott, inkább csak a kommunikáció szintjén létezik a mikrovállalkozások finanszírozása. A létező források elsősorban feldolgozóipart preferálják. A sokszor hallott GINOP eddigi lehetőségeit nem erre a nagyságrendre méretezték. Ugyanakkor azt is elmondták, sok kisvállalkozás is hibás, amennyiben az előélete miatt nem tud vagy nem mernek felmutatni legalább egy év rendezett hátterű működést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!