Gazdaság

2016.02.05. 18:07

Munkaerőhiány Zalában: javaslatok a megoldásra

Nagykanizsa – Rövid- és középtávú javaslatokat fogalmaz meg a szaktárca irányába a munkaerő-piaci fejlesztésekkel kapcsolatban a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ – adott tájékoztatást Tancsics Róbert, a társulás stratégiai tanácsadó testületének elnöke.

Pásztor András

Mint azt Tancsics Róbert elmondta: a pénteki ülés keretében a térség – Vas és Zala – önkormányzati, kamarai, vállalati és felsőoktatási vezetői gyűltek össze, hogy javaslatokat dolgozzanak ki a munkaerő-piaci fejlesztések terén. A rövid távú célok között éppúgy szerepel a munkaerő mobilitásának, lakhatási lehetőségeinek javítása, mint a felnőttképzésben és átképzésben rejlő lehetőségek.

– A  2020-ig terjedő időszakban álláspontunk szerint célszerű lenne vállalati együttműködésben a szakképzési tananyag és a képzés fejlesztése, a duális képzések ösztönzése, valamint  a  szakoktatók képzésének elősegítése – fogalmazott a stratégiai tanácsadó testület elnöke, aki hozzátette: a térségben a növekedési potenciál egyik gátja lehet a minőségi munkaerő hiánya, jelenleg ugyanis mintegy 250-300 mérnök, s közel 3000 szakképzett munkás hiányzik a rendszerből.

A pénteki megbeszélésen részt vett Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, aki elmondta: a szaktárcánál is hasonló problémákra keresik a válaszokat, így aztán kifejezetten jó, hogy az állami szféra mellett vállalati, önkormányzati oldalról is érkeznek megoldási javaslatok.

– Persze mennyivel jobb a munkaerőhiányra, a térségi specifikumokra megoldást keresni, mint  a munkanélküliségre – így az államtitkár, aki hozzátette: ez is a kormány eddigi munkájának köszönhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!