Gazdaság

2016.12.28. 15:33

Pályázó nem volt, az ÉNYKK üzemelteti a buszokat

Zalaegerszeg - A következő időszakban is a Zala Volán jogutódja, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK) működteti a helyi buszközlekedést Zalaegerszegen.

Szabó Judit

Az új szerződést néhány napja írta alá a város és a zrt. vezetése a decemberi közgyűlésen meghozott döntés alapján, tájékoztatott szerdán Balaicz Zoltán polgármester.

Mivel 2016 végén lejár a céggel korábban kötött szerződés, pályázatot írt ki Zalaegerszeg közgyűlése a helyi tömegközlekedés ellátására nyolc éves időtartamra és kemény feltételeket szabva - fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester még a közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján. Felidézte: a pályázat feltételei között szerepelt, hogy miként kell átalakítani a menetrendet, hogyan kell ehhez kikérni az állampolgárok véleményét, milyen buszfejlesztéseket szükséges megvalósítani.

A tömegközlekedés reformján továbbra is dolgozik az önkormányzat (Fotó: Pezzetta Umberto)

A kiírásra nem jelentkezett senki. Ilyenkor a törvényi előírások és az önkormányzat határozata alapján a jelenleg szolgáltató állami céget, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központot lehet megbízni a feladattal. Az önkormányzat ezt meg is tette, az új pályázat lebonyolításáig, maximum két évre (2018 végéig) kötött szerződést a közlekedési központtal.

A veszteségfinanszírozásról is megállapodtak. A szolgáltató kimutatása szerint a helyi buszközlekedés vesztesége 2013-ban 157 millió forint volt, 2014-ben 199 millió forint, tavaly pedig közel 209 millió. A zalaegerszegi önkormányzat minden évben 125 millió forintot biztosított a költségvetésében a veszteségfinanszírozásra. Tavaly és tavalyelőtt a központi költségvetésből is kaptak 32, illetve 27 millió forintot, de az ÉNYKK adatai szerint a város még 104 millió forinttal tartozik. Az önkormányzat kérte, hogy a teherbíró képességére tekintettel tekintsen el a szolgáltató az összeg megfizetéséről, de elutasító választ kapott erre, akárcsak a tízéves részletfizetési javaslatára. Végül abban állapodtak meg, hogy a 104 millió forintot öt év alatt fizeti meg az egerszegi önkormányzat a regionális közlekedési vállalatnak.

Balaicz Zoltán jelezte: az a munka folytatódik, ami a helyi közösségi közlekedés megreformálására irányul. Új buszokat is szeretnének beszerezni, ha lesz uniós támogatási lehetőség, elektromos autóbuszokat vásárolnának.

A mostani szerződésben egyébként az áll, hogy a buszok átlagéletkora nem haladhatja meg a 15 évet, s a járműállomány minimum 25 százalékának meg kell felelnie az EURO4-es környezetvédelmi követeleményrendszernek.

A zalaegerszegi helyi közlekedésben áremelés nem lesz 2017 elején. A buszjegy 250 forint marad, autóbuszon megváltva 340 forint, az összvonalas kombinált bérlet 7040 forint, a tanuló és nyugdíjas bérlet 2280 forint (áfával együtt).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!