Gazdaság

2016.10.26. 16:10

Segítséget nyújtott a szakmaválasztáshoz

Nagykanizsa – A városi szakképző intézmények profiljáról, a hiányszakmákról, s az ösztöndíjakról is képet kaphattak szerdán a megyei kamara által szervezett pályaválasztási fórumon a szülők és a gyermekeik.

Pásztor András

A szerdaihoz hasonló pályaválasztási programot múlt héten rendezett már a megyei kamara Zalaegerszegen, illetve Keszthelyen is, ahol közel kétszáz érdeklődő jelent meg.

– Az átalakított szakképzési rendszerrel a  szülők többsége  még nincs tisztában – mondta Bangó-Rodek Viktória, a kamara szakképzési csoportvezetője, aki hozzátette: elsősorban az adott térség képzési kínálatát szeretnék bemutatni, de emellett minden egyéb kérdésre is választ adnak az érdeklődőknek.

Bene Csaba főigazgató a hiányszakmákról és az ösztöndíjakról is tájékoztatta az érdeklődőket Fotó: Szakony Attila

A Kanizsán elérhető  szakképzési lehetőségekről Bene Csaba, a Nagykanizsai szakképzési Centrum főigazgatója beszélt. Mint mondta: három tagintézményben több mint 20 szakma választható, melyek nagy része hiányszakmának minősül. Ez utóbbi azért fontos, mert a diákok állami, illetve városi ösztöndíjban is részesülhetnek, ha ezen szakmák valamelyikét választják.

– A szakmák nagy részét úgynevezett duális képzésben végezhetik a fiatalok, ami azt jelenti, hogy az alapozó tantárgyakat követően cégeknél, vállalkozásoknál sajátíthatják el a gyakorlati tudást – hangsúlyozta a főigazgató, majd hozzátette: a tanulószerződés, az ösztöndíjakon felül további anyagi juttatást jelent a fiataloknak.

Bene Csaba a képzési kínálattal kapcsolatban azt is elmondta: jövőre a Cserháti-tagintézményben egy nyelvi előkészítő is indulhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!