Gazdaság

2016.05.30. 15:13

Sikeres fiatal magyar vállalkozókat mutattak be

Nagykanizsa – Nemrég került sor a Nagykanizsai Szakképzési Centrumban a „Siker tanulható” című rendezvényre.

Horváth-Balogh Attila

A programot a Példakép Alapítvány támogatásával rendezték meg.

A hallgatóságot (az NSZC és a Batthyány-gimnázium diákjait) Bene Csaba főigazgató köszöntötte, majd Iglódi Dóra projektmenedzser beszélt az alapítványról, melynek célja, hogy megismertesse a nyilvánossággal a sikeres fiatal magyar vállalkozókat. Majd bemutatta a példaképeket, akiknek életpályája példa lehet a gyerekeknek.

Nagy Zoltán bártendert, akinek bárját beválasztották a világ 50 legjobb bárja közé, Varga Balázs mérnököt, az ő cége egyetemi projektből nőtte ki magát és ma már több nagy ipari fejlesztést tudhat magáénak, valamint Kiss Gergely mérnök-tanárt – az ő mobilalkalmazás-fejlesztő cége mára Európa legjobbjai közé került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!