Gazdaság

2016.07.24. 14:16

Sokéves mélypont a csúcs

Zalaegerszeg - A Zala Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának adatai szerint június végén Zala megyében 7 269 álláskeresőt regisztráltak.

Hajdu Péter

Hosszú évek mélypontjára csökkent ezzel a megyében a munkanélküliek száma. A júniusban álláskeresőként regisztráltak száma ugyanis az előző havinál mintegy 700 fővel kevesebb, az egy évvel korábbi hasonló adattól pedig közel 2000 fővel, azaz 21 százalékkal marad el. Az álláskeresők száma júniusban mélypontra esett. Mint a foglalkozási főosztály munkaerőpiaci elemzői felidézik, ilyenre utoljára 1990-ben volt példa.

A nyilvántartottak számában bekövetkezett mérséklődésben - az előző 2 hónaphoz hasonlóan - a szezonális munkaerőigények bővülése, valamint a feldolgozóipari munkáltatóknál jelentkező viszonylag magas kereslet is szerepet játszott. Képzések indulása miatt közel 100-an kerültek ki a regisztrációból, míg a közfoglalkoztatásban részt vevők száma mintegy 300 fővel bővült júniusban.

Megyén belül valamennyi térségben csökkent a nyilvántartottak száma a májusihoz képest. A változás mértéke az egyes járásokban jelentősen különbözött, de mindenütt meghaladta a 6 százalékot. Keszthelyen 979, Lentiben 355, Nagykanizsán 2865, Zalaegerszegen 2193, Zalaszentgróton 328, Letenyén 603 volt június végén a nyilvántartott álláskeresők száma.

Valamennyi járásban az egy évvel korábbinál is kevesebb az álláskereső, egyéves távlatban a legtöbb helyen 20 százalék feletti a mérséklődés.

A nyilvántartott álláskeresők aránya június végén 5,8 százalékos volt a megyében. Az álláskeresők aránya 14 évvel ezelőtt, 2002 közepén volt utoljára hasonlóan alacsony értékű, mint most.

Az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma júniusban az előző havit is meghaladta, több mint 800 volt. Az év első felében 5700 volt az összes új, nem támogatott igény, ami 300-zal alacsonyabb a rendkívül magas egy évvel korábbinál.

A konkrét munkaköröket tekintve a jelentős számú, szakképzettséget nem igénylő egyszerű foglalkozású (zömében összeszerelő) mellett bolti eladókat, hegesztőket, pultosokat, valamint szakácsokat kerestek 20 főt meghaladó nagyságrendben a munkáltatók a júniusi új bejelentések alapján. Az előző hónapról áthúzódó keresletet is figyelembe véve a fentieken kívül még többek közt tehergépkocsi-vezetők, kőművesek, lakatosok, festő és mázolók, varrók iránt is jelentős volt az igény.

Folytatódott az elmúlt időszakban a tartósan - avagy egy évnél hosszabb ideje folyamatosan - állást keresők számának mérséklődése is. A tavaly év eleji 3100-ról szeptemberre 2300-ra csökkent a számuk, ezt követően áprilisig ezen érték körül stabilizálódott. Június végén azonban 2100-an voltak, csaknem 600-zal kevesebben, mint egy évvel korábban. A nyilvántartott álláskeresőkön belül folyamatosan csökken a pályakezdők száma is. Június végén 695-en voltak nyilvántartásban, ami az összes álláskereső 10 százaléka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!