Gazdaság

2017.03.30. 17:50

Szakmai konferencia a mikrohitelekről

Lenti szállodájában tartják a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány rendezésében a kétnapos Országos Mikrohitel Konferenciát.

Korosa Titanilla

Immár 25 éves múltra tekint vissza a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, illetve a mikrohitelezés. A szakmai konferencia tegnapi megnyitóján dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelent hitelmenedzsereket, hitelezési munkatársakat és igazgatókat. Beszélt a megyei önkormányzat feladatairól, a rendelkezésre álló pályázati források felhasználásáról, valamint fenntartóként a vállalkozásfejlesztési alapítvánnyal való közös munkáról. Mint mondta: a szervezet több pályázatban, köztük határon átnyúló projektekben is részt vesz, illetve bekapcsolódik a foglalkoztatási paktumokba is.

Kókai Miklós, Doucha Ferenc, a ZMVA kuratóriumának elnöke, Szabó Krisztina Júlia, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, valamint Nagy András (b-j)

Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA) ügyvezető igazgatója arról beszélt, a találkozó a Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium egyik éves összejövetele is egyben, mely az ország minden megyéjében működő vállalkozásfejlesztési alapítványokat foglalja egybe. Szólt magáról a konferencia témájáról is. Mint mondta: a mikrohitelezés olyan finanszírozási forma, mellyel azokat a legkisebb vállalkozásokat támogatják, amelyek a bankoktól nem kapnának hitelt. Ezek az összegek 1 és 10 millió forint közé tehetők. Zala megyében jelenleg mintegy 600 ügyfelet finanszíroznak így.

Dr. Pál Attila a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvánnyal való közös munkáról is szólt
Fotó: Kósa Róbert

Az előadók közt Kókai Miklós, a ZMVA mikrohitel menedzsere a mikrohitelezés elmúlt 25 évéről és a jövőbeni kilátásokról beszélt. Az előadás során elhangzott: ez a hitelprogram 1993 óta működik. Ez idő alatt mintegy 3000 ügyletet finanszíroztak összesen közel 9 milliárd forint értékben. A jövőbeni célok közt említette például az ügyfelek hatékony elérését, a vállalkozásbarát finanszírozási rendszert és a szakmai tanácsadást, segítségnyújtást.

A továbbiakban szó volt még egyéb pályázati programokról, majd a rendezvény további részében szekcióüléseken vettek részt a jelenlévők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!