Gazdaság

2014.09.02. 17:20

Szakmával könnyebb

Zalaegerszeg - Magyarországon a szakmával nem rendelkező fiatalok közül 4-ből 3-an munkanélküliek, a nappali képzésekről lemorzsolódók aránya pedig 19 százalék.

Horváth A. Attila

A fenti adatokkal szemléltette Molnár Máté, az Első Magyar-Dán Termelő Iskola Alapítvány programigazgatója a szakmaszerzés jelentőségét azon a konferencián, amelyet Szakképzettséget mindenkinek címmel rendeztek meg kedden Zalaegerszegen. Még 2011-ben indult el egy uniós projekt azzal a céllal, hogy magyarországi és szlovéniai partnerek hatékony felkészítő programot dolgozzanak ki a lemorzsolódások megakadályozására. A keddi zárókonferencián szakemberek foglalták össze a tapasztalatokat, majd a konzorciumi vezető intézmény képviseletében Molnár Máté számolt be a sajtónak az eredményekről. Mint elmondta, összesen 106 fő vett részt a felkészítésen és 105-en el is végezték a képzést.

 

Zalaegerszegen 31, a szlovéniai Ptujban 15, Lendván 30 felnőttképzésre járó hallgató, valamint a lendvai Kétnyelvű Középiskolában 29 diák vett részt a felkészítésen. Ezenfelül 48 mentor-tanárt képeztek ki a módszer alkalmazására.

– Az eredmények azt jelzik, hogy a programunknak létjogosultsága van a magyar oktatásban, és bízom benne, hogy a pedagógusok, iskolaigazgatók megvizsgálják a módszert – jelezte Molnár Máté. Mint mondta, a három képzési programot magyar és szlovén nyelvű kiadványban is publikálták.

A projektvezető arról is szólt, hogy alapítványuk már két évtizede dolgozik a hátrányos helyzetűek érdekében, ez idő alatt közel kétezer, döntően munkanélküli személy vett részt programjaikban. Ezúttal nemzetközi projektben mutatták be azt a pedagógiai módszert, amelyet a célcsoport eredményes képzése és elhelyezkedése érdekében dolgoztak ki, egyszersmind megismerték a szlovéniai gyakorlatot. Tájékoztatása szerint az Európai Unió meghatározta, hogy 2020-ig az iskolaelhagyás arányát a tagállamokban 10 százalék alá kell szorítani; most az EU-s átlag 14, a szlovéniai pedig csak 6 százalék.

A keddi konferencián Velkey Péter, az alapítvány kuratóriumi tagja, Borsos József, a munkaügyi központ igazgatója, Kerékgyártó László szak-értő, Silvija Hajdinjak, a lendvai középiskola igazgatója és Farkas Béla szakmai vezető is előadást tartott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!