Gazdaság

2016.05.01. 11:25

10502 álláskeresőt regisztráltak Zala megyében

Március végén 10502 álláskeresőt regisztráltak Zala megyében, ami az előző havinál több mint 500-zal több.

Zalai Hírlap

Az egy évvel korábbinál ugyanakkor 2600-zal, 20 százalékkal kevesebb volt a nyilvántartott álláskeresők száma - adott tájékoztatást az előző hónap munkaerőpiaci helyzetéről a Zala Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya.

Ennek okát azzal magyarázzák, hogy február végén az előző évről áthúzódó közfoglalkoztatási programok jelentős része befejeződött. A március elején újra induló programok létszámfeltöltése ugyanakkor folyamatos, így vélhetőleg csak átmenetileg mérséklődött a közfoglalkoztatásban résztvevők száma - szól a tájékoztatás.

Mindezt figyelembe véve az álláskeresők aránya március végén 8,3 százalékos volt a megyében, ami az előző havinál 0,4 százalékponttal magasabb, de az egy évvel korábbitól 1,9 százalékponttal elmarad.

Megyén belül az egyes térségekben rendkívül eltérő módon változott a nyilvántartott álláskeresők száma az előző havihoz képest. Egyes közfoglalkoztatási programok eltérő időpontú befejeződése, illetve az induló programoknál a szakaszos létszámfeltöltés ütemezése nagymértékben hozzájárult ebben a hónapban a jelzett területi különbözőségekhez. A szezonális munkaerőigények megjelenése is eltérően növelte az egyes térségekben az adatok alakulását. Például Zalaegerszegen 3467 (7,3 százalék), Nagykanizsán 3492 (10 százalék), Keszthelyen 1519 (7 százalék), Letenyén 764 (11,4 százalék), Zalaszentgróton 650 (9,7 százalék), Lentiben 610 (7,2 százalék) volt az álláskeresők száma (és aránya). Az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma márciusban 750 volt. Összeszerelőket, irodai adminisztrátorokat, bolti eladókat, szakácsokat, kőműveseket, kárpitosokat, valamint festő és mázolókat kerestek 20 főt elérő nagyságrendben.

Országosan a KSH adatai szerint az első negyedévben 6,1 százalékos volt a munkanélküliség a 15-64 éves korosztályban, tovább csökkent az előző negyedévi 6,2 és az egy évvel korábbi 7,8 százalékossal összehasonlítva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!