Gazdaság

2017.01.30. 09:50

Út a munkaerőpiacra

Zalaegerszeg – Több mint egy éve sikeres a Ginop: Út a munkaerőpiacra című kiemelt projekt Zala megyében. A 2015 októberében elindított, 2018 végéig meghirdetett munkaerőpiaci program tavalyi évének zalai számairól kaptunk tájékoztatást a projektet koordináló Zala Megyei Kormányhivataltól.

Hajdu Péter

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, megyénkben 3,023 milliárd forint európai uniós támogatás felhasználásával kerül megvalósításra.

– Az európai uniós projekt kiemelt célja a 25-64 év közötti életkorú álláskeresők – különösen az alacsony iskolai végzettségűek, 30 év alatti pályakezdők, 50 év felettiek, közfoglalkoztatottak –, valamint inaktív személyek visszavezetése az elsődleges munkaerőpiacra – mondta dr. Árok Krisztina, a Zala Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály főosztályvezetője.

Az említett fő célcsoportok munkaerőpiacra történő visszavezetését különböző foglalkoztatási- és képzési támogatások segítségével valósítják meg.

– A programba Zala megyében 3023 ügyfelet kell bevonni a 2018 végéig tervezett időszak alatt. Az Európai Unió 2020 stratégiájának megfelelően a projektben különös figyelmet élveznek az alacsony iskolai végzettségűek. Számukra a GINOP programban támogatott képzések nyújtanak lehetőséget arra, hogy versenyképessé váljanak a munkaerőpiacon – emelte ki a főosztályvezető.

Tájékoztatásul közölte továbbá a projektben folyó munkaerőpiaci tevékenységek számokban kifejezett eredményeit 2016. december 31-ig.

Ezek szerint a különféle munkaerőpiaci képzésekben való részvétel során 556 álláskereső részesült támogatásban.

Foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatást a munkáltatók legfeljebb 8 hónapon keresztül vehetnek igénybe, a támogatási időszak felével megegyező továbbfoglalkoztatást vállalva. A támogatás a dolgozó munkabérének és a ténylegesen átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adójának legfeljebb 70 százaléka lehet. Ennek a támogatásnak a segítségével tavaly év végéig 67 személy vált foglalkoztatottá.

A bérköltség támogatásnak több fajtája létezik. A legfeljebb 90 napon át 100 százalékos bértámogatásban 305 fő vett részt. A bérköltség támogatás legfeljebb 8+4 havi, 70 százalékos konstrukciója 185 fő részére biztosította a munkahelyet, a bérköltség legfeljebb 8+4 havi 100 százalékos támogatása pedig 189 fő részére eredményezett elhelyezkedést. Ezeken kívül 2016 végéig 97 fő vállalkozóvá válását is támogatták a programban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!