Gelse

2016.12.11. 11:10

Időseket ünnepeltek - Nem csak ilyenkor érdemlik meg a figyelmet

Gelse, Nagyrécse - A 62 év felettieket bensőséges ünnepségekkel köszöntötték szombaton a dél-zalai településeken.

Benedek Bálint

Nagyrécsén az Inkey kastély dísztermében fogadták az időseket, akiket Laskai Béla polgármester köszöntött. Mint elmondta: a közel 1200 lakosból 270 fő az idős, de sajnos sokak mozgásszervi betegségeik miatt nem tudtak megjelenni.

- Lélekben rájuk is gondolunk - folytatta. - Lényeges a találkozás élménye, a beszélgetések, melyek erőt is adhatnak a mindennapokhoz.

Majd Cseresnyés Péter államtitkár köszöntötte a nagyrécseieket.

Fotó: Szakony Attila

- Hazaérkeztem, hiszen a gyermekkoromat itt töltöttem - mondta. - Az idősek napján felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ősz halántékúaknak az odafigyelésre, a törődésre nagy szükségük van. Az idősebb generáció tagjai olyat tudnak, amit az iskolában nem lehet megtanulni, értéket is adnak a fiatalabb generáció számára, amit meg kell becsülnünk.

Az ünnepségen a 20 éve a településen is praktizáló, dr. Éberling György háziorvosnak címzetes főorvosi címet adományoztak.

Gelsén szintén megbecsülik a 62 éven felülieket, hiszen az idősek napja alkalmából, a karácsonyi ünnepek előtt mindenki egy csomag szaloncukrot kapott ajándékba.

- Kifejezetten fontosnak tartjuk, hogy idős embertársainknak olyan életkörülményeket biztosítsunk, amely lehetővé teszi számukra az öregkorhoz méltó életet - vélekedett Szegedi Ferenc polgármester. - Ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy megvásárolja a volt varroda épületét és közösségi térként működteti tovább. Itt helyet kaphat egy idősek klubja, ami fellendítheti a közösségi életet, lehetőséget nyújt a találkozásokra.

Majd a település legidősebb lakói: a 87 éves Vincellér Lajosné és 84 éves Járási István ajándékot vett át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!