Gutorfölde

2015.10.04. 14:07

Legyen jó ízű és enyhén csípős - Lecsófesztivál Gutorföldén

Gutorfölde - Klasszikus, tarhonyás, csípős és tejfölös lecsót is készítettek a településen már harmadik alkalommal megrendezett lecsófesztiválon.

Korosa Titanilla

Az elmúlt héten a rossz időjárás miatt elmaradt szüreti felvonulást és a hozzá kapcsolódó fesztivált szombaton tartották meg a községben.

Az évtizedek óta hagyományos felvonuláson a résztvevők lovaskocsin és traktoron járták végig a települést, illetve a szomszédos Rádiházát. Útközben több mint tíz állomáson a fiatalok és a felnőttek tánccsoportjai adták elő műsorukat a nézőknek.

Tizenkét fajta paprika és öt féle paradicsom ízesítette a Fercsák Lászlóné (balra) és Vargáné Berta Katalin által készített falu lecsóját, amivel megnyerték a főzőversenyt Fotó: Korosa Titanilla

Délután a szabadtéri színpadnál vette kezdetét a lecsófesztivál, valamint a főzőverseny, amelyen több csapat is szerencsét próbált.

A jó lecsó alapja a kiváló alapanyag ebben a főzőverseny talán minden résztvevője egyetértett. Fontosak persze az arányok is, hogy miből mennyi kerül a bográcsba. Az ízesítés pedig már az egyéni ízléstől függ.

- Nem szabad lenézni a lecsót - mondta Baksa Ferenc, aki kétfajta szalonnát, paprikás és debreceni kolbászt, valamint tarhonyát is hozzáadott az általa készített ételhez. Mellette Káli Attila irányításával klasszikus lecsó készült, amibe némi csípős paprika is került.

Összesen hétféle lecsó készült a főzőversenyen, az étkeket Ábrahám Gézáné szakács zsűrizte. Mint mondta: sokféle lecsót lehet készíteni, a lényeg, hogy jó ízű legyen. Ezt a kívánalmat a versenyzők teljesítették is.

A zsűri végül a legfinomabbnak a falu lecsóját ítélte, amit Fercsák Lászlóné, Vargáné Berta Katalin, Pörgéné Lukács Irma és Pacsai Ferencné készített a szüreti felvonulás résztvevőinek és a látogatóknak, így idén az ő csapatukhoz került a vándor fakanál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!