Gutorfölde

2017.05.29. 19:35

Ötödik alkalommal vágnak bele a kertversenybe Gutorföldén

GUTORFÖLDE Idén 82-en neveztek a településről a Magyarország legszebb konyhakertjei országos vetélkedőre.

Korosa Titanilla

A gutoriak már rutinosnak számítanak a kertversenyben, hiszen ötödik alkalommal neveztek az országos kiírásra. Az elmúlt években számos díjat is begyűjtöttek a helyiek, ám a lelkesedés továbbra is tart, a résztvevők száma idén a legmagasabb. - Most először egy-egy család tagjai nem együtt egy, hanem külön más-más kategóriákban neveztek, ennek is köszönhető a nevezők magas száma - tájékoztatott Fercsák Lászlóné, a kertverseny egyik helyi koordinátora.

- Vannak a faluban rutinos kerttulajdonosok, akik az elmúlt években is szép eredményeket értek el, reméljük, idén sem lesz ez másként. A meghirdetett hét kategórián nem változtattak a szervezők, annyival bővül a gazdák feladata, hogy az úgynevezett növénylapot is maguknak kell majd kitölteniük.

Előnyt jelent a bírálatnál például az öko és bio módszerek alkalmazása, a vegyszermentes művelés, a régi, népi kertművelés alkalmazása, illetve a fűszer- és gyógynövények jelenléte is, vagy ha a kertet több generáció együtt műveli. Mint azt Fercsák Lászlóné hozzátette: az újdonságot idén az jelenti, hogy a települések és a megyék közt is versenyt hirdettek a szervezők, illetve külön értékelik a koordinátorok munkáját is.

- Nagy öröm számomra, hogy településünkről továbbra is ennyien kedvet éreznek a versenyhez - mondta. - Sajnos van olyan kerttulajdonos, aki azért nem akart jelentkezni, mert a fagykár megviselte a növényeket, gyümölcsfákat a hegyen, de volt olyan is, aki ennek ellenére nevezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!