"Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Aggódó szemed nem tekint ránk többé, köszönünk mindent, amit értünk tettél." "Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KUSTÁN ZOLTÁN halálának 1. évfordulóján. Szerető családja

március 8.

"Elmentél, a lelkünk árva, de Te itt vagy a szívünkbe zárva. Kegyetlen a sors, hogy elvett tőlünk, már csak az emléked, amit őrzünk." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk BENE GYULA halálának 5. évfordulóján. Szerető családja

március 8.

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RUDOVICS GYÖRGY életének 75. évében váratlanul elhunyt. Hamvait szűk családi körben kísértük végső nyughelyére. Gyászolja őt felesége, gyermekei, unokái, vejei, sógora, sógornője és családja

március 8.

"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog. De te számunkra nem leszel halott, élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEBICS ISTVÁN életének 63. évében szerető szíve örökre megpihent. Temetése 2023. március 9-én, csütörtökön 14 órakor lesz a zalalövő-sötétmajori temetőben. Előtte, 13 órakor gyászmise a zalalövői római katolikus templomban. A személyes részvétnyilvánítást szíveskedjenek mellőzni. Szerető családja

március 7.

Megtört szívvel tudatom, hogy CSISZÁR JÓZSEF volt gépjárművezetői vizsgabiztos, szakoktató szíve 2023. március 3-án hajnalban megszűnt dobogni. Hamvairól gondoskodom. Részvétnyilvánítás mellőzését kérem. Gyászoló felesége

március 7.

"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy HAJAS JÓZSEFNÉ szül. Mészáros Izabella életének 82. évében itt hagyott bennünket. Temetése március 9-én, csütörtökön 13 órakor lesz a körmendi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család

március 7.

Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédikénk, ükmamánk, testvérem HORVÁTH ILONA a LÉSZ Kft. örökös dolgozója életének 99. évében örökre megpihent. Temetése 2023. március 10-én, pénteken 14 óra 15 perckor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család

március 7.

"Istenem, vedd térdedre Édesanyámat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt. Ki adtál életet, adj neki most álmot, s mivel ígértél, szavadat kell állnod! Mert ő mindig hitt és sosem kételkedett, szájára suttogva vette a nevedet. Így türelmesen várt az Úr hívó szavára, s most belépett hitvese mellé az örök hazába. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy SURÁNYI FERENCNÉ szül. Beck Erzsébet életének 74. évében, türelemmel viselt betegség után örökre megpihent. Drága szerettünktől 2023. március 10-én, pénteken 15 órakor búcsúzunk a tormaföldei temetőben. Előtte, 14 óra 15 perckor gyászmise a helyi kápolnában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban osztoznak. Hálás köszönetünket fejezzük ki a letenyei Petőfi úti Kolping Idősek Otthona dolgozóinak és ápolóinak áldozatos munkájukért. Szerető lánya és a gyászoló család

március 7.

"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Fájdalomtól megtört szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapám HORVÁTH JENŐ életének 74. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2023. március 9-én, csütörtökön 14.30-kor lesz a csácsbozsoki temetőben. Előtte gyászmise 14 órakor a helyi templomban. Ezúton fejezem ki köszönetemet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérem. Gyászoló lánya

március 7.

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁNCZKY TIBOR ISTVÁN útépítő technikus életének 80. évében örökre megpihent. Kérésének megfelelően szerettei körében helyeztük örök nyugalomra a zalaszentgróti temetőben. Köszönetet mondunk a barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik fájdalmunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család

március 7.