Gyenesdiás

2016.09.08. 17:13

Az éltető víz használata

Egyéni, ágazati és gazdasági érdekek is befolyásolják a vízgazdálkodást. A szerdai konferencián elhangzott: az aszálykár átlagosan 400 milliárd forintra, a belvízkár 10-20 milliárdra, az árvízkár 5-10 milliárd forintra tehető, a helyi vízkárok nem érik el az 1 milliárd forintot.

Keszey Ágnes

A különböző ágazatok más-más igényeket támasztanak a vízgazdálkodásban. Hogy hogyan lehet ezeket összehangolni, hogy mik az alkalmazkodó vízgazdálkodás kritériumai és elsődleges szempontjai, arról cseréltek eszmét a szakemberek és településvezetők a Klímabarát Települések Szövetsége által, a Köztársasági Elnöki Hivatal együttműködésével megvalósított konferencián.

– A cél az, hogy találjunk olyan közös irányt, amelyben talán egy-egy ágazatnak hátrébb kell lépnie a saját prioritásaiból, egy össztársadalmi szempontból sokkal előremutatóbb megoldás érdekében. Célunk, hogy összehangoljuk az egyes területek igényeit, főként a települések érdekei szerint – emelte ki érdeklődésünkre Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Országos Szövetségének elnöke.

A szervezet vezetője hozzátette: települések megtartó ereje függ attól is, hogy az ott meglévő vízkészleteket – egy-egy folyót, tavat – milyen mértékben használnak ki. Akár a sokat emlegetett klímaváltozás, az időjárás vagy emberi tevékenységek hatására előfordulhatnak problémás vagy szélsőséges helyzetek a vízgazdálkodásban. A hazai vizeket érintően ezek kezeléséről és a Kvassay Jenő Nemzeti Vízstratégiáról beszélt előadásában az Országos Vízügyi Főigazgatóság képviseletében Láng István.

A települések megtartó ereje is függ attól, hogyan kezelik az éltető kincset, a vizet - mondta Kovács Lajos 
Fotó: Keszey Ágnes

A szakember érdeklődésünkre a Balatont érintően elmondta, hogy a tó vízgyűjtő területén csökken a vízkészlet, ezért az elkövetkezendő két évben modellezést végeznek és vízkészlet-gazdálkodási programot indítanak.– Ez azt jelenti, hogy havonta ellenőrizzük a vizek keletkezését és eltűnését. Ezzel a hosszú távú tervezéshez járulunk hozzá, s nem utolsó sorban ahhoz is, hogy a Balaton üzemvízszintjét a megfelelő szinten tudjuk tartani – ismertette a vízügyi főigazgató-helyettes, kiemelve: figyelembe kell venni változásokon alapuló természetvédelmi és az állandóságot kedvelő emberi érdekeket,

– Bármiről beszélünk: természetvédelemről, árvízi biztonságról, mindennek van ára. Gazdasági érdekeket is nézni kell, figyelembe véve, hogy fentartható rendszert helyezzünk üzembe. A magas vízszint kára, a védekezés összege 15-20 millió forint volt, viszont a Gazdasági Minisztérium becslése szerint a magas vízszintből eredő gazdasági többlet 40 milliárd forint körül van. Össze kell hasonlítani az értékeket és ez adja meg a fenntarthatóságot – elemezte Láng István. Az országos stratégia foglalkozik a talajhasználat jelenével és jövőjének tervezésével is.

A szakember kiemelte: alkalmazkodni kell a területi adottságokhoz: felül kell vizsgálni, hogy aszályos vagy belvizes területeken – vagy például a Sió-völgyben, ami a csatorna leeresztésekor víz alá kerülne – érdemes-e mezőgazdasági tevékenységet folytatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!