Labdarúgó NB I

2024.03.30. 16:57

A Debrecen hátrányból fordítva nyert a Kisvárdán

A Debrecen hátrányból fordítva 3-1-re győzött a kiesőhelyen álló Kisvárda otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombati játéknapján.

MW

Illusztráció/ A debreceni csapat a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott Debreceni VSC - Paksi FC mérkőzés végén a debreceni Nagyerdei Stadionban

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A hazaiak sorozatban harmadik kudarcukkal egyre nagyobb bajban vannak, ugyanis továbbra is kilenc pont a hátrányuk a bennmaradó tizedik helyezettel szemben.

Remekül kezdett a bennmaradásért küzdő Kisvárda, ugyanis már öt perc után vezetést szerzett. Ezt követően az esélyesebb Debrecen magához ragadta a kezdeményezést, számos veszélyes akciót vezetett, azonban a lövéseket vagy blokkolták a hazai védők, vagy elkerülték a kisvárdai kaput. A minimális előny birtokában a Kisvárda gyors ellentámadásokra rendezkedett be, ezek is magukban hordozták a veszélyt a kissé kinyíló riválissal szemben. A szünet előtti negyedórában a hajdúságiak többször is a hazai védelem mögé tudtak kerülni a jobb oldalon, de a beadások egyszer sem találtak üres embert középen, viszont egy ízben Vajda egymaga oldotta meg a szituációt – befele cselezett, majd kilőtte a jobb felső sarkot –, ez jelentette az egyenlítést.

A második félidő nagy debreceni helyzettel indult: ezúttal pontos volt Vajda jobb oldali beadása, de Domingues óriási helyzetben mellé fejelt. Néhány perccel később viszont már nem hibázott a középpályás, amikor Dzsudzsák balról ívelt középre. Domingues szűk negyedóra alatt harmadszor is fejjel veszélyeztetett, ám első kísérletéhez hasonlóan elvétette a bal sarkot. A Kisvárda a hajrában sem tudott újítani, csupán egyetlen komoly lehetősége volt az egyenlítésre, igaz, Matic fejesénél a jobb kapufa mentett a debreceni kapus helyett. A hajdúságiak viszont többször is végleg eldönthették volna a három pont sorsát, ezt végül Manrique tette meg egy mesteri csavarással a rendes játékidő utolsó percében.

OTP Bank Liga, 26. forduló:

Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 1-3 (1-1)
--------------------------------------------
Kisvárda, v.: Vad II.
   gólszerzők: Mesanovic (5.), illetve Vajda (39.), Domingues (54.), Manrique (90.)
   sárga lap: Ötvös (23.), Cipetic (52.)

   Kisvárda:
   ---------
Kovács M. - Széles (Wellington Nem, 73.), Jovicic, Ötvös - Navratil, Cipetic, Nikolov, Lucas (Melnyik, 58.), Camaj (Spasic, 58.) - Makowski (Matic, 58.), Mesanovic (Ilievszki, 68.)

   Debrecen:
   ---------
Megyeri - Baranyai, Dreskovic, Lagator, Ferenczi - Ojediran, Szuhodovszki (Loncar, 68.) - Vajda (Szécsi, 78.), Dzsudzsák (Manrique, 87.), Domingues (Bódi, 78.) - Bárány

Eredmény és tabella

A Kisvárda még nehezebb helyzetbe került a bennmaradásért folytatott harcban, miután odahaza 3-1-re kikapott a Debrecentől, míg a Zalaegerszeg 5-1-re kiütötte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában, szombaton.

A várdaiak hátránya így már 12 pont a zalaiakkal szemben, míg a vasárnap pályára lépő, még bennmaradást jelentő helyen álló újpestiektől 11 pont a lemaradásuk.

A játéknap harmadik összecsapásán az MTK és a Kecskemét megosztozott a pontokon a fővárosban.

Eredmények, 26. forduló:
Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 1-3
MTK Budapest-Kecskeméti TE 2-2
Zalaegerszegi TE FC-Diósgyőri VTK 5-1

pénteken játszották:

Puskás Akadémia FC-Fehérvár FC 0-0

vasárnap játsszák:

Paksi FC-Újpest FC 15.30
Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 18.00

   A tabella:
1. Ferencvárosi TC             24 16   4   4    62-23  52 pont
2. Paksi FC                    25 15   5   5    44-29  50
3. Fehérvár FC                 26 13   4   9    43-36  43
4. Debreceni VSC               26 11   6   9    40-32  39
5. Puskás Akadémia FC          26  9  10   7    38-29  37
6. MTK Budapest                26 10   6  10    35-49  36
7. Diósgyőri VTK               25 10   5  10    40-42  35
8. Kecskeméti TE               26 10   4  12    37-40  34
9. Zalaegerszeg                26  9   5  12    41-51  32
10. Újpest FC                   25  9   4  12    33-49  31
11. Kisvárda Master Good        26  6   2  18    27-44  20
12. Mezőkövesd Zsóry FC         25  5   5  15    24-40  20

A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést április 10-én játsszák.

A 27. forduló programja:

április 5., péntek:

Újpest FC-Zalaegerszegi TE FC 20.00

április 6., szombat:

Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.15
Diósgyőri VTK-Kisvárda Master Good 16.30
Debreceni VSC-MTK Budapest 19.30

április 7., vasárnap:

Ferencvárosi TC-Paksi FC 14.45
Kecskeméti TE-Puskás Akadémia FC 17.30

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában