Koncertsorozat

2024.01.18. 09:30

Nyugat-Európában is bemutatkozott a zalaegerszegi Monastery

Több mint kéthetes, 14 fellépést magába foglaló nyugat-európai koncertturnén vett részt még decemberben a hazai Monastery. A death metal zenét játszó zalaegerszegi formáció annak köszönheti lehetőséget, hogy tavaly szeptemberben egy spanyol lemezkiadónál jelent meg legújabb, From Blood című albumuk.

Gyuricza Ferenc

A Monastery zenekar. Balról Tóth Krisztián gitáros, Németh Attila basszusgitáros, Kovács Roland énekes, Kovács Róbert dobos és Tóth Ferenc gitáros

Forrás: Monastery

Az Art Gates Records elnevezésű lemezcég ugyanis nemcsak az album kiadását vállalta, de egy arra szakosodott nemzetközi ügynökségen keresztül a koncertek szervezéséhez is segítséget nyújtott a Monastery-nek.

– Bár korábban is voltak koncertjeink külföldön, többek közt Csehországban, Lengyelországban vagy a szomszédos államokban, de most egy nyugat-európai turnét kínáltak a számukra, ráadásul az extrém metal világának olyan emblematikus képviselőjével, mint a Belphegor. Egy magyar zenekar számára ez olyan lehetőség volt, ami csak nagyon keveseknek adatik meg – magyarázta a Monastery alapító dobosa, Kovács Róbert, majd hozzátette: a turnén két további nemzetközi szinten jegyzett, ugyancsak jónevű zenekar, az orosz Arkona és a német Atrocity vett még részt, de voltak olyan helyszínek, ahol további formációk is csatlakoztak hozzájuk. Milánóban, valamint a németországi Glauchau városában például már egész fesztivált szerveztek a turné köré, utóbbi helyen egy másik death metal legenda, a holland Asphyx volt a fő attrakció a Belphegor mellett.

A Monastery tagjai lakóautóval járták be a kontinens nyugati részét, azzal utaztak egyik helyszínről a másikra. A koncertsorozat összesen hat országot érintett, az első fellépésük Olaszországban volt, ezt Franciaország, Németország, Anglia és Hollandia követte, míg a turné utolsó helyszínét az osztrák főváros, Bécs adta. Kovács Róbert szerint a közönség mindenhol nagyon jól reagált a műsorukra, de a koncertekről tudósító nyugat-európai szaklapokban és internetes felületeken is szinte csak pozitív visszajelzést kaptak.

– Egyedül az utazás volt nagyon fárasztó, olykor óriási távolságokat tettünk meg a koncerthelyszínek között – folytatta a zenész. – A koncerthelyszínekre, a technikai körülményekre vagy az ellátásunkra viszont nem lehet panasz. A nyugat-európai klubok professzionálisak, nagyon jól felszereltek, s olyan hang- és fénytechnikával, valamint személyzettel rendelkeznek, ami számunkra az álom kategória. Az ottani szervezők a vendéglátás terén is kitettek magukért, nagyon jó körülményeket biztosítottak a koncertekhez.

A Monastery tagjai úgy érzik, ezzel a turnéval új lehetőségek nyíltak meg előttük, amit szeretnének is kihasználni. Már februárban újabb európai koncertsorozat indulnak, Milánó kivételével ezúttal olyan helyszíneket érintve, ahol még nem jártak. A turnétársaik szintén cserélődnek, most három amerikai zenekarhoz, a technikás death metalt játszó Cryptopsy-hoz, a progresszív death/thrash legendának számító Atheist-hez, valamint a groove metalos Almost Dead-hez csatlakoznak.

– Ez a turné már komoly előrelépést jelent, hiszen mi is beköltözünk egy nightliner-be, azaz egy utazó szállodaként funkcionáló turnébuszba – tette még hozzá Kovács Róbert. – Persze a hazai közönségről sem feledkezünk meg, így január 20-án Szombathelyen, a Végállomásban játszunk a Witchthrone, valamint a Devoid és a Difortunes társaságában, míg február 10-én Zalaegerszegen, a VMK Cafféban tartunk egy lemezbemutatót. Ott utóbbi két zenekar mellett a részben szintén zalai kötődésű Hydra lép még fel velünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában