A nagykanizsai Böröcz Zsolt mindent látni akar a Glóbuszból

Persze az ilyen és ehhez hasonló negatív élmények nem mindennaposak és egyébként is, az ember csak a szépre emlékezik...

A pedagógusként dolgozó, testnevelés szakkollégiumos tanító és földrajz szakos tanár Böröcz Zsoltot gyermekkora óta vonzza a nagyvilág.

– Nagyon szép gyerekkorom volt, Révfülöpön töltöttem a nyaraimat – idézte fel Böröcz Zsolt. – A Balaton-felvidék így már akkor az életem részévé vált, nagyszüleim révén közeli kapcsolatba kerültem a természettel. Jártuk a tanúhegyeket, rengeteget túráztunk a Káli- és a Tapolcai-medencében, Nagyvázsonyban és a Balaton iránti szerelem máig megmaradt. Sokfelé utaztam a világban, de azt mondom, hogy a Balaton-felvidékhez hasonlatos szép vidék nem nagyon van a glóbuszon. Ott kezdtem el ismerkedni a „hegyekkel”, amelyek nyilván, igazából nagyobbacska dombok, viszont gyönyörű, plasztikus élményt nyújtanak, ahogy kiemelkednek a környezetükből. Édesapám is megfertőzött a természet szeretetével, hiszen erdész volt, s gyakran elvitt magával az erdőbe – folytatta a világutazó. – Középiskolásként már Magyarország több pontjára eljutottam, a főiskolán pedig ellátogattam a Magas-Tátrába, megnézhettem a Kárpátok vonulatait, járhattam az Alpokban. 1983 fantasztikus év volt. Fél esztendőn belül jártam a Szovjetunióban, Erdélyben, és két hónapot eltölthettem az Amerikai Egyesült Államokban is. Az USA-ban még markánsabban látszott, mennyire más világban élnek ott az emberek, mint mi. Amikor pedig elkezdtem tanítani, a gyerekekkel 10 éven keresztül részt vettünk a vándortábori mozgalomban; minden nyáron két hetet Magyarország egyes pontjainak bejárásával töltöttünk, a Zselictől a Gerecsén át az Északi-középhegységig. 1992-ben két fantasztikus hét erejéig elvihettem a tanítványaimat a Magas-Tátrába, baráti társasággal hegymászó túrán vehettem részt az Alpokban, majd a kilencvenes évek végén eljutottam a Mount Blanc-ra, Európa legmagasabb pontjára. Aztán kitekintettem egy kicsit északra, Norvégiába – addigra lassan már egész Európát bejártam. Mivel minden hegymászó lelkületű ember álma, hogy láthassa Nepált és a Himaláját, a hegyek királyát, nem nyughattam: 2003-ban sikerült kiutaznom az Annapurna-régióba és a Chitwan Nemzeti Parkba. Ez arról híres, hogy ott él a világ legnagyobb rinocéroszpopulációja, tulajdonképpen egy génbankról beszélünk. A Jóisten megadta, hogy ez után még egyszer elutazhassak Nepálba, akkor az Everest-régióba repültem. Luclában szálltunk le, mely a világ legveszélyesebb reptere, ugyanis rövid, mindössze 520 méteres és lejt. Leszállni csak lejtőnek felfelé, felszállni pedig lefelé lehet. Onnan az Everest-alaptáborba mentünk, illetve felkerestük a 6200 méter magas Island Peak nevű csúcsot is. Azóta nincs megállás, ez egy ördögi kör, amiből nem lehet kilépni. Ugyanis minél többet utazik az ember, annál jobban érzékeli, hogy mennyi mindent nem látott még a világból. Az a nepáli ember, aki a maga kis szegénységében él, s jó, ha életében háromszor elhagyja a faluja határát, boldog, mert neki az a világ közepe, abban élt, ott nőtt fel, és neki a faluja maga a csoda. Nekem viszont az a sokszínűség a csoda, amivel utazásaim során találkozom.

A nagykanizsai világjáró eddigi útjai során járt Alaszkában, ahol grizzly medvét is láthatott, eljutott Kanadába, a Sziklás-hegységbe, de az örök kedvenc Ázsia, azon belül is Nepál.

– Ázsia teljesen más, mint Európa – magyarázta Böröcz Zsolt. Akár Ausztráliába, akár Amerikába megy az ember, mindenhol a keresztény kultúrkör hatása érzékelhető, Ázsiában azonban új világ tárul fel az utazó előtt. Irán, India igazán varázslatos, ahogy Madagaszkár is. Tavaly ősszel bejártuk az egész szigetet, amely egyfajta esszenciája Afrikának, az esőerdőktől a szavannákon át a sivatagi, félsivatagi tájakig. Ez azért lehetséges, mert Madagaszkár valamikor ehhez a földrészhez tartozott, „csak” 150 millió évvel ezelőtt levált róla.

Böröcz Zsolt 58 országban járt már, s nemrég Új-Zélandra repült három hétre – ezzel a „skalpok” száma ötvenkilencre emelkedik.

Zsolt számos országban testközelből találkozott az iszlámmal. Kérdésünkre azt felelte: keresztény hite miatt sehol nem érte atrocitás.

– Vegyük például a fundamentalizmusáról hírhedt Iránt: az átlag iráni nagyon segítőkész. Udvariasak és barátkozók, semmi negatív tapasztalatom nem volt e téren – mondta.

Ennek ellenére is megrémíti az arab világból a kontinensünk felé indult népáradat. Európa ugyanis elöregedő kontinens, ezért ha a népvándorlásnak nem lesz vége, teljesen felborulhat a földrész etnikai egyensúlya.

– Érthető persze azoknak az embereknek a problémáját is, akik a háború elől menekülnek, de úgy gondolom, a bajukra elsősorban a régi gyarmattartó államoknak kellene gyógyírt találniuk, hiszen ők voltak ennek a „kapcsolatnak” az egyértelmű haszonélvezői; akik magukra hagyták végül az általuk kisemmizett embereket. A bajokat ott helyben kellene orvosolni – jelentette ki.

Sokan kérdezik tőle egyébként, nem fél-e a Balkánra, az iszlám vallású emberek közé utazni – erre azt szokta felelni, sokkal nagyobb a baj és a veszély Nyugat-Európában, Franciaországban, Nagy-Britanniában.

Ebből is sejthető: a világjárás nem csak a gyönyörű tájakról, a kulturális sokszínűségről szól. Utazásai során voltak Böröcz Zsoltnak forró percei is.

– Kurdisztánban a kísérőink is elég ijesztően léptek fel – mesélte. – Megállapodtunk pár helyivel, hogy felvisznek minket, illetve öszvérekkel, szamarakkal a málhánkat az Ararátra. Az összeg, amiben megegyeztünk, közben egyre feljebb kúszott, az 50 dollárból végül 300 lett. Előkerült a kés, a puskás ember pedig ott ment mellettünk… Szerintem ha akkor nem fizetjük ki ezt a pénzt, lehet, hogy meg is ölnek minket. Nagykanizsától 3200 kilométerre az életben nem találtak volna ránk. Akkor valóban megijedtünk, alig vártuk, hogy megszabaduljunk tőlük.

Útjai során mellesleg szívesen hódol a gasztronómiai örömöknek is.

– Marokkóban közkedvelt a kuszkusz, illetve a nálunk kevésbé ismert tadzsin. Készülhet csak zöldségekkel, vegetáriánus módra, de lehet bele tenni kecske- vagy bárányhúst is. Az ételt lezárt cserépedényben, szabad tűzön sütik, és a hús, a rizs, a burgonya ízei nagyon szépen összeérnek. De ettem Alaszkában jávorszarvas-, Nepálban pedig jak-steaket is. Nepálban felhívták a figyelmünket arra, hogy amíg a hegymászás nem fejeződik be, húst ne fogyasszunk, ezért inkább zöldséggel, gyümölccsel, s némi csirkehússal táplálkoztunk. Ennek egyszerű oka van: a vallás tiltja, hogy 1500 méter fölött állatot vágjanak, ez alól csak a baromfi kivétel. Ezért az összes állatot, ami nem baromfi, már levágott állapotban, a hátukon viszik fel a serpák a hegyi táborokba. A harmadik nap után azonban a napfény és a meleg hatására már elég furán mutatnak ezek a húsok. Az ott élők gyomra gond nélkül beveszi az effélét is, egy európainak azonban enyhén szólva is problémákat okozhat. A baromfit viszont élve, ketrecekben szállítják, így az mindig friss. Szintén az arab világban kedvelt és ismert ital a mentatea. Nagyon megszerettem. Fantasztikusan finom hidegen, jéggel, igazi frissítő. S ha már itt tartunk: jóféle magyar pálinkát is vihetünk magunkkal az ilyen utakra, hiszen az mindig jól jön, kiválóan használható fertőtlenítésre is.

Zsolt arról is beszélt, hogyan tágítja ki az utazás az ember látásmódját.

– Belorusszia, Fehér-Oroszország kapcsán szokták azt mondani, hogy Európa Észak-Koreája. Nos, jártam ott is, és teljes bizonyossággal állíthatom, hogy ez nem igaz – jelentette ki. – Oda mész, ahova akarsz, azt csinálsz, amit akarsz – ellentétben Amerikával, amit meg furcsamód a szabadsággal azonosítanak. Pedig az állampolgárok élete ott sokkal szabályozottabb, mint Európában bárhol, vagy akár éppen Belorussziában. Például Alaszkában, egy szupermarketben a barátaimmal sört akartunk venni, és az üzletben útlevelet kértek, illetve azt tudakolták, hogy melyik szállodában szálltunk meg. Kérdőre vontak minket, egyáltalán, hogyan gondoltuk, hogy csak úgy veszünk négy üveg sört! Megdöbbentő volt az egész…

Böröcz Zsolt vallja: az, hogy világot látott, sokféle emberrel, kulturális közeggel találkozott, pozitív hatással volt az amúgy is nyitott és befogadó személyiségére.

– Megtanultam, hogy akármelyik országban jársz, akármilyen helyzetbe kerülsz, mindig a legnagyobb toleranciával és elfogadással kell a másik ember felé fordulni, hiszen te ott idegen, vendég vagy – árulta el. – S egy jó szó, egy mosoly mindennél többet ad.

VESZÉLYES HELYEK

Általában az arab világban a higiéniai szokások teljesen mások, mint Európában, így az ottani viszonyokat bizony meg kell szokni. Iránban maximális tisztaságot tapasztalhat az európai ember, de ez nincs mindenhol így, országonként változó a helyzet.

– Először is nagyon fontos betartani az adott ország higiéniai előírásait, másképp csúnya dolgokat lehet összeszedni – szögezte le Böröcz Zsolt. – Én fegyelmezett ember vagyok, ezért nem nagyon szokott problémám lenni. De más veszélyekkel is számolni kell: Madagaszkáron a combomon megcsípett egy ismeretlen rovar, amit be se tudtak azonosítani és jó fél évig megmaradt a csípés nyoma.