Ezek a madarak sietnek haza

2018.02.02. 12:30

Kránicz Miklós az általános táv bajnoki címét szerezte meg postagalambjaival

Szépszemű alig több mint hét és fél óra alatt képes hazaérni Magdeburgból. A német város 717 kilométerre van a zalai községtől, ahol Szépszemű él a párjával és sok más társával, ő ugyanis postagalamb.

Arany Gábor

Kránicz Miklós, kezében Szépszeművel, a háttérben az elmúlt év sikereiről tanúskodó kupák és oklevelek Fotó: Katona Tibor

A galamb- és kisállattenyésztők legutóbbi egerszegi kiállításán nem lehetett eltéveszteni Szépszeműt, hisz’ kalitkája felett oklevelek, serlegek sokasága árulkodott az ő és társai sikereiről, de leginkább tenyésztőjük, Kránicz Miklós tenyésztő eredményes munkájáról.

- Édesapám galambász volt, mellette, gyerekkoromban szerettem bele ebbe az időtöltésbe – kezdte a 43 éves, Sárhidán élő férfi. – King fajta volt az első madaram, később szegedi magasszállókkal foglalkoztam. Aztán pár éve megismerkedtem Jónás Róbert verseny postagalambásszal, nem sokkal később postagalamb párt kaptam ajándékba és belefogtam én is a versenyzésbe – idézte fel az öt évvel ezelőtt megtett első lépéseit. – Addig csak gyönyörködtem a díszgalambjaimban, kiállításokra vittem őket, most is van másfél száz belőlük. Ez azonban teljesen más, mindennap foglalkozni kell velük, edzést tartok nekik, tréningeznek, hogy minél jobban szerepeljenek a versenyeken s persze visszajöjjenek – magyarázta.

Kránicz Miklós, kezében Szépszeművel, a háttérben az elmúlt év sikereiről tanúskodó kupák és oklevelek Fotó: Katona Tibor

Ez azt jelenti, hogy reggel és este egy-egy órás repülésre engedi ki a száz postagalambot, és a hatvan percet lehetőleg folyamatosan a levegőben kell tölteniük. Ennek végeztével térnék vissza a galambházba, ami nemcsak a biztonságot és az élelmet jelenti számukra, hanem azt is, hogy találkozhatnak a párjukkal, árulta el az Y 10 Postagalamb Sportegyesület tagja, Kránicz Miklós, aki harminc madárral versenyez rendszeresen. A jó eredmény érdekében egyéb trükköt is bevet, legfontosabb a motiváltság, hogy a galamb hazajöjjön. Ilyen ösztönző a fészekbe való visszatérés, a fiókák nevelése.

Kránicz Miklós pedig az úgynevezett özvegy módszerben bízik. Ebben a hímet és a tojót az edzés, illetve a verseny idejére elválasztják egymástól. Időről-időre találkozhatnak, de csak úgy, hogy abból szaporulat ne legyen. A pár egyik tagja, általában a tojó, a versenykor otthon marad. Főleg a rövid (100-300 km) és a közép távú (300-500 km) versenyeknél hasznosítható a madarak törekvése, hogy a párjukkal újra találkozhassanak, de ez közrehat a hosszú, 500 km feletti távnál is. A repülési szezon április közepétől szeptember végig tart, a tenyésztők a postagalambokat szervezett repülésekre küldik. Azaz kamionnal viszik a rajthelyre a csapatokat, egyszerre szállnak fel, és a beérkezés hitelesen mért idejét értékelik. Egy-egy galambász csapattal, azaz 10 galambbal indul, s az első öt madár ideje számít.

Kránicz Miklós a versenyzői által a három távolsági kategóriában a Cseh- és Németországból indított 4-4 megméretésen elért eredményeivel az általános táv bajnoka lett tavaly az egerszegiek között, a megyei összevetésben pedig az ötödik helyet szerezte meg...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!