Aki bekerül a körbe, annak minden este görbe

Merthogy a Balaton-parti kis csehónak hasonló aurája van, mint Kakszi Lali lakókocsijának. A különbség csak annyi, hogy a Kapitányban sokkal többféle vendég fordul meg, és hát a szezonalitás miatt a bulik intenzitása is erősebb.

A Kapitány – azon túl, hogy vízparti büféként funkcionál – tulajdonképpen egy hatalmas olvasztótégely, megannyi meszsziről vagy éppen közelről jött ember találkozóhelye, a hétvégi társasági élet alfája és ómegája. A hatalmas napernyők alatt családok, baráti társaságok múlatják az időt lángos, sör vagy éppen rozéfröccs társaságában.

Előd, a büfés amolyan régi vágású vendéglátós. Ő még végigjárta a szamárlétrát, pincérként, majd pultosként dolgozott, aztán főcsálingerként (fizetőpincér) szívta magába a tudást. Később Ausztriában is kipróbálta magát, és bár ott is szerették, a szíve hazahúzta. Amikor aztán a vízparti büfé bérleti jogát meghirdette az önkormányzat, ő lett a befutó. Előd éppen csak alulról karcolja a negyvenet, de pontos üzleti stratégiát dolgozott ki. Ő abban különbözik a tipikus balatoni vendéglátóstól, hogy nem egy szezon alatt akar meggazdagodni. A vendégei egyben a barátai is, ezért aztán aki bekerül a körbe, annak minden este görbe.

A legdurvább balatoni sztorikból – van belőle jó pár – most szántszándékkal nem akarok szemezgetni, legyen elég annyi, hogy vannak történetek, amelyeket az idő sem szépít meg, sőt öt-tíz év távlatából sokkal inkább szolgálnak elrettentő példaként. Ami sokkal érdekesebb ennél, azok a vendégek.

A reggelt minden esetben a nyugdíjas szekció indítja, előfordul, hogy már nyitás előtt asztalhoz ülnek az öregek, hogy elkezdhessék a maratoni ultipartit. Szigorúan forintos alapon játszanak, ám így is folyamatos a veszekedés.

– Miért nem húztad le a pirosat? – Mert azt hittem, így is megél…

– Te szerencsétlen, ki tanított játszani, a Nevető Laci?

– Ne okoskodj nekem, te Sáska, inkább keverj, és kérjél két száraz fröccsöt.

A fenti párbeszédet és annak 12-es, 16-os és 18-as karikával ellátott változatait gyakran hallani a fedett terasz hátsó fertályából, ám mindenki tudja, hogy a fogatlan oroszlánok nem harapnak, csak bömbölnek. Amúgy az öregek mellé megéri leülni, az ember olyan történeteket hallhat, amelyektől egyből elkerekedik a szeme. Pár éve történt, hogy az éjszakai horgászatból hazafelé tartó Gyuri bá gyanús alakokat vélt felfedezni a büfé környékén. A suhancok éppen egy kint felejtett rágóautomatát akartak meglovasítani, pontosabban feltörni. Mint kiderült: Tacsi bá is lesben állt már egy ideje, aztán mikor meglátta az evezőlapátokkal érkező cimboráját, elkurjantotta magát. – Gyuri! Feléd kergetem őket, te meg szedd le mindegyiket a lapáttal…

Elkapni végül egyet sem sikerült nekik, de a rágógumiautomatát nem hagyta ellopni a két öreg. Azóta is a parti őrség tiszteletbeli tagjai. A büfé korelnökei amúgy nem szószátyár típusok, tulajdonképpen két rövid mondattal – „Tőccs egy fröccsöt, Elődke!”, illetve „Egy fröccsöt tőccsé, Elődke!” – képesek kibekkelni az egész nyarat.

Fröccsözésben egyébként vannak még éremesélyesek, a teljesség igénye nélkül említhetném például Simit, Pistit, Marcipánt és Levit. Utóbbi, ha éppen nem a Kapitányban ül, akkor egy budapesti gourmet étterem főpincéreként viszi ki az extrábbnál extrább fogásokat.

– Mi volt a menü a héten, Levikém? – szokták kérdezni tőle, mire ő mindig valami frappáns válasszal rukkol elő.

– Tegnap éppen lekvárral töltött pandatarkót rendeltek, de mivel elfogyott, rántott kakadut szolgáltunk fel anakondaroláddal.

Levi amúgy a vadak csapatához tartozik, ők a büfének azon állandó arcai, akik inkább az estébe homorítanak bele, és a másnaposságot minden esetben Unicummal és sörrel kezelik. Egyébként könnyű felismerni őket, vasárnap kizárólag napszemüvegben mutatkoznak, és csak apránként képesek összeszedni az előző éjszaka szilánkjait. Már ha van olyan a társaságban, aki emlékszik a részletekre.

– Iszunk egy tüskét?

– Hülye vagy?! Délelőtt fél 11-kor?

– Na csak egyet. Diákcsínyből.

– Végül is mi bajunk lehet…

A fenti diskurzus mindennapos a büfében, mindig akad egy gógyis páros, amely szerint éhgyomorral, 30 fokban pálinkázni nem veszélyes. Aztán amikor a fejük koppan, mert bizony koppan a pléhasztalon, már úgyis mindegy.

Mindezek ellenére részeg randalírozás a legritkább esetben fordul elő, aki ugyanis betonkészre itta magát, az vagy lepihen a hűvös fák tövében, vagy a Balatonban áztatja ki magából az alkoholt.

Ha a Kapitányról beszélünk, mindenképpen érdemes szót ejteni Mikiről, a kaposvári fenegyerekről, akinek saját, névre szóló bárszéke van a büfénél. A hórihorgas agglegény, vagy ahogy a többiek hívják, Zsiráf egy igazi poéngyáros, azonnal leüti a magas labdákat, cinkelésben ő a király. Egyetlen baj van vele, ha iszik – és hát valljuk be, gyakran iszik –, hamar megsérül a beszédközpontja. De még így is megpróbálja minden nőről ledumálni a bugyit.

A büfénél déltájban van a legnagyobb pörgés, ilyenkor hosszú, tömött sorokban kígyóznak az emberek. Gőzölög a halászlé, sorjáznak a keszegtálak, roppan a kovi ubi. Előd és csapata rendületlenül állja a sarat, a főnök a kajákat viszi a gyöngykaviccsal terített placcra, a pultoslányok pedig a sört csapolják és a rozéfröccsöt keverik. Késő délutánig ez a program. A rutinos törzsvendégek tudják már, hogy ilyenkor nem érdemes rendelni, a pultnál kígyózó embertömegben úgyis elveszne a szó.

– Na, hapsikáim, indulhat a vízi fejelgetés? – teszi fel a kérdést Pisti, a csapat erőnléti edzője, aki minden délutánra szervez valami sportprogramot a brigádnak. Az ő nevéhez fűződik a híres Kapitány-focitorna megszervezése is, amelyre minden évben nagy az érdeklődés.

Előd egyébként aktív részese a fenyvesi közéletnek, tagja a horgászegyesületnek, a vitorlásegyesületnek, a pókeresek baráti körének, és ki tudja még mennyi titulussal bír.

A balatoni naplemente a Kapitány előtti padokról a legszebb. Az ember csak ül némán, nézi, ahogy a napsugarak cikázva játszanak a hullámokon. Aztán a narancssárgán izzó korong szép lassan eltűnik Vonyarcvashegy és Balatongyörök között. A naplemente egyben jelzi az esti műszak indulását, a hangszórókból elcsendesedik a jellegtelen, de mindenki által elviselhető retródiszkó. Zsolt, a helyi youtube-dj már izzítja a telefonját, és kezdődik a nonstop kívánságműsor. A hangulat egyre inkább a tetőfokára hág, közben előkerülnek a felespoharak, folyik az Unicum és az agancsos kóla. Aki már keményre itta magát és veszi a bátorságot, kipróbálhatja a 70 százalékos házi kerítésszaggatót is.

– Ha ezt megiszod, barátom, egyedül fogsz bújócskázni – hangzik az intelem, de ilyenkor általában már késő visszafogni a partiarcokat.

A buliba természetesen Előd is bekapcsolódik, sőt előfordul, hogy ő viszi a zászlót. Jó vendéglátóshoz híven mindenkivel koccint, kezel, koccint, ölelkezik, koccint, énekel, koccint, táncol, koccint, koccint, koccint.

A buli általában addig tart, amíg valaki el nem dől, mint a rohadt nád. Ha megvan az első kieső, az már elegendő beszédtémát szolgáltat másnapra. Persze előfordul, hogy hármas, hatos holtverseny alakul ki. – Igyunk még egy utolsó kilépőt, aztán irány a centrum – jelzi a zárórát Előd, aki a még talpon maradottakkal együtt indul a központba, vagy ahogy ők mondják, az Életbe bele…