Borsó, az édes, vitamindús hüvelyes

Nemrég én is megágyaztam egy levesnyinek, nem vittem túlzásba, mert a tavaszi terméssel csurig van a fagyasztónk egyik rekesze, többet felesleges spájzolni. A nyári borsó gondja, hogy a csírázástól a virágzásig „rövid nappalos” növényként viselkedik, vagyis hosszabb idejű éjszakát, sötét időszakot kívánna, ennek hiányában rövidebb szárat növeszt, alacsony marad, s kevesebb „emeleten” hoz bimbót.

Virágzáskor viszont átáll a „hosszú nappalos” növények táborába, sok fényt igényel – s a nyár vége felé ugyebár egyre rövidebbek a nappalok. Amúgy nincs olyan hektikus időjárás, amelyik valamilyen növénynek ne kedvezne. Az idei a zöldborsónak volt igazán ínyére, legalábbis a mi kertünkben.

Érdekes, Zalában minden borsó cukorborsó, pedig az egy külön faj, amit a magam részéről többször próbáltam megszerettetni, de éppen az nem tetszett benne a családnak, ami az előnye, hogy hüvelyestől fogyasztható, hiányzik belőle ugyanis a belső kemény, rágós rész. Az ázsiai konyhának mindenesetre a kedvelt alapanyaga, párolva nagyon finom köret készíthető belőle, főzeléknek és levesnek is kiváló.

A zöldborsónak (Pisum sativum) két fő fajtája van. A zsenge velőborsó édes és puha, de résen kell lenni, hogy ránk ne öregedjen, mert korán ráncosodik és megkeményedik. A kifejtőborsó lisztes, nagy, sima és kerek szemű. Amúgy nem véletlenül mondják szűkebb pátriánkban cukorborsónak, hiszen több mint 5 százalékban cukorból áll, a 78 százaléka víz, további 15 százalékát rostok, szénhidrátok, proteinek teszik ki. Ásványi anyagai és mikroelemei közül a vas, a kalcium, a magnézium, a cink, a foszfor, a kálium, a réz és a mangán emelkedik ki. Első osztályú vitaminforrás, bővelkedik A-, B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, C-, E-, és K-vitaminban. Nagyon sok esszenciális aminosavat és növényi ösztrogént, fitoösztrogént tartalmaz. A borsó a hüvelyesek azon ritka fajtája, amelyet a puffadásra, vastagbélgyulladásra hajlamos embertársaink is fogyaszthatnak.

Esőben szegény, száraz éghajlatú területek hüvelyese a bagolyborsó (az érett szem hasonlít egy bagoly koponyájához), más néven a csicseriborsó (Cicer arietinum L.), rég elfeledett csóró, mostoha sorsú növényünk. Hosszú karógyökere 1–1,5 méter mélyre hatol a földbe, oldalgyökerei hasonló hosszúságot érnek el, s ennek a nagy területet behálózó gyökérzetnek köszönheti, hogy szárazabb vidéken is jól termeszthető.

A mag bár tápláló, de kevésbé ízletes, mint a hagyományos borsó, a zsizsikeknek nem is ízlik, így ott is bagolyborsót vetnek, ahol a zsizsikesedés gátolja a zöldborsó ter­mesztését.

A honi kiskertekben csak elvétve találkozunk vele, magam részéről már tervbe vettem, hogy befogadom a zöldségeink közé. Beleszerettünk ugyanis az érett csicseriborsóból készített krémbe, a hummuszba, a szupermarketek többféle ízesítésben tukmálják, nekem a natúr ízlik a legjobban. Fehérjében és szénhidrátban gazdag, tápszerek készítésére is alkalmas, s mindemellett értékes abraktakarmány. Egyébként akár vetélytársa is lehetne a zöldborsónak, folytonos növekedése, elhúzódó virágzása miatt egy hónapig is frissen szedhető. Száraz borsóként viszont hosszú áztatásra van szüksége ahhoz, hogy megpuhuljon. Gyógyászati szempontból is értékes növény.