Az úszódressz, a lövészet és a szépkorúak

2019.08.06. 11:30

A szívbeteg klubok hét végi országos sporttalálkozójának két doyenjével beszélgettünk

A hét végén rendezték meg a megyeszékhelyen a Magyar Szívegyesületek Országos Szövetsége és a Zalaegerszegi Szív- és Érbetegek Egyesülete szervezésében a IV. Orvos-Beteg Konferenciát, amelyet 11 sportágat felvonultató sporttalálkozó kísért. A közel négyszáz résztvevő közt találkoztunk Fülöp Gyuláné Sulek Ágnessel és Laki Lászlóval.

Arany Horváth Zsuzsa

Fülöp Gyuláné Sulek Ágnes: Fiatalon is sportoltam

A mezőny két legidősebb vendége (Ágnes 85, László 88 éves) Székesfehérvárról érkezett a szívbeteg sorstársakkal közös kikapcsolódásra. A fitt, annak idején a Videotonban tévé-rádió műszerészként dolgozó hölgy úszásban, a nyugalmazott tanár pedig pingpongban jeleskedett.

Fülöp Gyuláné Sulek Ágnes: Fiatalon is sportoltam
Laki László: Nem gond a beilleszkedés Fotók: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A program üzenete, hogy a gyógykezelésre, orvosságokra, műtétekre szorulóknak nem kell elhagyniuk magukat, hiszen az egyesületi és a mértékletes sportélet nemcsak a karbantartott fizikumra, de a mentális-lelki „háztartásra” is jó hatással van.

– Én mindig is sportoltam, szertornáztam, később edzős­ködtem is, miután született három gyermekem – mondta az apró termetű, a 2016-ban infarktuson, szívkatéterezésen átesett, a klinikai halál állapotából visszahozott Ágnes, aki 8 unokával és 16 dédunokával büszkélkedhet. – A legnagyobb fiamat is sikerült becsalnom a szívklubba, sajnos, neki is volt négy infarktusa. Bevallom, dohányoztam, de már abbahagytam. Harmadik éve aktív tagja vagyok a klubnak, hetente kétszer tornázunk együtt. Sportos család vagyunk, a gyerekek, unokák hokiznak, kenuznak. Öt éve vagyok özvegy, a gödörből hozott ki a fehérvári szív­egyesület. Rengeteg közös programot bonyolítunk, egészségügyi előadásokat hallgatunk, szűréseket szervezünk, kirándulunk, utazunk, de legfőképpen együtt mozgunk.

– Hogy sikerült az úszás?

– Hát… hiúságból vettem a szép új fürdőruhát, de nem vált be, nem ilyen igénybevételre való, megtelt vízzel, így nem tudtam jó tempóban haladni. Fehérváron a 33 méteres medencét másfél perc alatt úszom meg. Azért izgalmas élmény volt, mert természetesen nem adtam fel.

Laki László aktív korában filozófiát, biológiát, kémiát tanított a székesfehérvári középiskolákban. Még 75 éves korában is óraadóként dolgozott. Ma Szabadbattyánban él nyugalmazott gyógyszerész feleségével, két felnőtt lánya egyelőre két fiúunokával ajándékozta meg.

– Milyen problémával kellett megküzdenie szívügyben?

– Eredetileg angina pectorissal kezdődött, 2003-ban nyitott mellkasi koszorúérműtétem volt, akkor megkérdeztem, mennyi a garanciális idő erre a nagyjavításra. Öt-hat évet mondtak, 16 év is elmúlt azóta. Két éve katéteres aortabillentyű-műtétre szorultam, új technológiával hoztak rendbe. Én 8–9 éve veszek részt ezeken a sporttalálkozókon, többnyire asztaliteniszben, de most terveztem a sportlövészetet is. Sajnos ütköztek a versenyek időpontjai, kicsit elhúzódott a pingpong, alig értem oda a lövészetre.

A „hogy sikerült?” kérdésre ironikusan válaszol: „ötből négyszer eltaláltam a céltáblát”. Az asztalnál harmadik lett, amivel felettébb elégedett. A szívegyesületről csak jót tud mondani, benne nem volt meg a jól ismert férfiúi szemérmesség, ami az erősebb nem idősebb tagjait jellemzően távol tartja a közösségi rendezvényektől, megmozdulásoktól.

– Engem a fővárosi Szabolcs utcai klinikán műtöttek, az orvosom ajánlotta a fehérvári betegklubot, nem haboztam és nem is bántam meg a csatlakozást. Hetente kétszer ott vagyok annak az iskolának a tornatermében, ahol egykor tanítottam. Sok ismerősöm, kollégám jár oda, nem volt gond a beilleszkedéssel. Határozottan jó hatással van az emberre a rendszeres fizikai igénybevétel. Mindenkinek csak ajánlani tudom, ne üljön otthon, ha teheti, menjen emberek közé, foglalkozzon az egészségjavítással. Az orvosok is készséges támaszaink, éppen itt van a móri kórház szakorvosa velünk, aki egyébként zalaegerszegi születésű.

A szívbeteg egyesületek zalaegerszegi országos találkozójának sportversenyeit az összesített pontszámok alapján a megyeszékhelyi Szív- és Érbeteg Egyesület nyerte meg, ők kapták a vándorkupát, a székesfehérváriak lettek a másodikak, a dobogó harmadik fokára a szolnokiak kerültek. Jövőre Székesfehérvár rendezi a találkozót, beszélgetőtársaim nyilván ott lesznek a szervezők és a nevezők között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!