Homoktövis-macera, több napig tartó éjszakai műszakokban

A szüret 2-2 óráját még nem is számoltam, pedig szorgos segítőtársammal legalább annyi ideig csattogtattuk metszőollóinkat, míg a töviseivel hevesen védekező bokorról levagdostuk a gyümölccsel megrakott vesszőket és belegyömöszöltük két nagy műanyag kosárba. Nagyobb ültetvényeken is lenyesik az ágakat, többnyire le is fagyasztják, állítólag úgy könnyen lepergethetők róla a szemek.

Sajna nekem nincs akkorra mélyhűtőm, így maradt a hagyományos módszer. Bevetettem minden praktikát, próbáltam manikűrollóval levagdosni, villával lehúzni, de csak körömmel sikerült leválasztani a gallyakhoz makacsul ragaszkodó szemeket. Mindeközben percenként sikeresen belenyúltam a tövisbe, szerencsére csak egy pillanatra fájt, nem vérzett, és nem is maradt nyoma, a harmadik éjszaka jöttem rá, hogy nem véletlenül, hiszen a homoktövist sebgyógyításra is használják.

Egy percig sem untam a meglehetősen monoton munkát, minden egyes bogyónak külön örültem, mert közben arra gondoltam, milyen nagy érték, ráadásul fogadott testvérkémtől kaptam ajándékba. Nekem is van ugyan homoktövis-ültetvényem, csak nem terem. A négyből egy még csemete korában elszáradt, minden jel arra mutat, az egyetlen fiú dobta be a törülközőt, márpedig a homoktövis szigorúan kétlaki növény, igaz, egy hímivarú egyed akár 9 nőivarú fácskát is képes beporozni – úgy tűnik, homoktövis-apácazárda tengődik a kertemben. Egyébként így sem haszontalanok, vigasztalom magam, hiszen a levelük is gyógyító hatású, nemcsak a bakteriális, hanem a vírusos nyavalyákból is segít kilábalni.

Termesztése szerencsére nem túl macerás, szinte elég, ha nem megyünk közel hozzá és metszéskor nem engedjük, hogy túl magasra nőjön. A feldolgozása kicsit munkaigényesebb, de megéri, hiszen a homoktövis (Hippophae rhamnoides), népies nevén homokfa, ezüsttövis, ezüstfa nem érdemtelenül kapta a „homok aranya” titulust. A világon az egyik legrégebben használt gyógynövény, ismertebb és népszerűbb még a ginzeng gyökerénél is. Európában és Ázsiában étkezési és gyógyászati célokra évszázadok óta használják, Kínában és több keleti országban gyógyszerként tisztelik, felénk egészségvédő, betegségmegelőző, immunerősítőként ismert.

A borsónyi bogyók gazdagok tápanyagban, dúskálnak a szénhidrátokban, a fehérjékben, a zsírban oldódó vitaminokban, az antioxidánsokban (C- és E-vitamin, béta-karotin és likopin), az esszenciális zsírsavakban, a fitoszterolokban és flavonoidokban, vasban, kalciumban. C-vitamin-­tartalma állítólag a citroménak tízszerese, nincs híján az A-vitaminnak sem, E-vitamin-tartalma pedig magasabb, mint a búzáé, a kukoricáé és a szójababé, s ráadásként bővelkedik B1-, B2-, B6-, B8-, B-9-, K-, P-, PP-vitaminokban is. Az olaja gazdag alfa-linolénsavban (ómega-3), linolsavban (ómega-6), olajsavban (ómega-9) palmitolajsavban (ómega-7), koleszterincsökkentő anyagokban, fitoncidokban és nyomelemekben.

Mindezeket magamban sorra véve néhány bogyót gyorsan el is majszoltam, egy idő után már nem is tűntek olyan elképesztően savanyúnak. Tanult kertészemberek szerint, ha megcsípi a dér, kimondottan édes lesz. Mi ezt nem vártuk meg, mert úgy már a madaraknak is ízlik.

A homoktövis termését az élelmiszeriparban, a kozmetikai iparban és a gyógyászatban is hasznosítják. Persze mi magunk is készíthetünk belőle kompótot, gyümölcslevet, szörpöt, lekvárt, bort és pálinkát. A frissen szedett bogyók kipréselt levét keverhetjük mézzel, de finom tejes turmixot is készíthetünk belőle, gazdagítsuk almával, sárgarépával, tehetünk bele gabonapelyhet, különféle magvakat, és máris kész a saját készítésű müzli, sőt az arcpakolásunkat is feldobhatjuk pár szem gyümölccsel. A fenti célokra néhány adagot le is fagyasztok.