Pálmonostora és Zalaegerszeg is nevelte a ritka lepkéket

A távoli, alföldi kis településen Magdolna valójában a növényeket szereti, kertjében régóta ápol sok-sok szép leandert. Szereti, ha a környezete virágpompás, hiszen a szép otthon csak velük teljes. Mégis szinte felajánlotta az egyik növényt azoknak a bizonyos, sosem látott hernyóknak, akik jól érezték magukat kosztosként. De adjuk át a szót Héjja Béláné Magdinak, aki a Kiskunfélegyháza-közeli Pálmonostorán él.

– Július utolsó napjaiban figyeltem fel arra, hogy valami eszi az öreg leanderemet – mesélte. – Úgy láttam, belülről rágták, megszámoltam, összesen 11-en voltak, elég termetesek. Ízlett nekik a fiatal növényhajtás. Mivel én még ilyen szerzetet sosem láttam, nem bántottam őket, pedig nem voltak valami szépek, sőt. Éreztem, hogy valami különlegesség került hozzánk. A közösségi médiában találtam egy lepkehatározó csoportot, ott érdeklődtem, kik lehetnek az én leandermenzám vendégei.

Így kapcsolódik a zalai szál a történetbe. Lapunk állandó szerzője, a lepkészeti és történeti cikkekkel egyaránt szolgáló Bekő Tamás látta a bejegyzést, tájékoztatta Magdolnát, a melegkedvelő egzotikus vándorlepke, az oleanderszender hernyói kosztolnak nála. A lepkerajongók csoportjában persze többen is azonosították a világ egyik legszebb lepkéjeként számon tartott, főként Afrikában és Dél-Európában élő, latin nevén Daphnis nerii-t.

A lepkék kolibrije nevet is birtokolja, hiszen ugyanúgy szitál a virág előtt, mint a miniatűr madár.

„Az oleanderszender a magyar lepkészek számára többféle okból is különleges: a lepkék igen nagy termetűek, rajzolatuk és színezetük semmi más fajhoz nem hasonlítható, a megtermett hernyók a mi éghajlatunk alatt dísznövényként tartott leanderbokrokat károsítják, a faj nálunk ritka jelenség, hiszen éghajlatunkon egyik fejlődési alakja sem képes áttelelni emberi segítség nélkül.” – írta 2018-ban Katona Gergely, Fekete Judit, Bálint Zsolt idevágó tanulmányában, hozzátéve, nálunk Herman Ottó ábrázolta először a fejlődési alakokat.

Nem csoda, ha sokan szeretnék legalább lencsevégre kapni, fotózni, az amúgy nálunk egyelőre nem védett fajt. Magdolna hernyóiból sokan kértek, kevesen kaptak.

– A zalaegerszegi szakember hozzáértése számomra meggyőzőnek bizonyult, a levelezésünk, és a beszélgetésünk nyomán végül úgy döntöttem, postán küldök Zalába az időközben a földben bebábozódott példányokból kettőt, remélve, hogy túlélik az utazást. Lyukakat ütöttünk a dobozra, elláttuk őket földdel, leanderlevelekkel béleltük ki a fekhelyüket, és törékeny áruként adtam fel a csomagot. – A nem mindennapi vállalkozás sikerrel járt, a bábok sértetlenül, élve érkeztek meg Bekő Tamáshoz.

– A bábstádium mindössze három-négy hétig tart, amíg a metamorfózis utolsó fázisa, a kikelés, a lepkévé alakulás végbemegy – mondta a zalai lepkész, akit a történet folytatására kértem. – A nerii fő tápnövénye a leander, ami tőlünk délebbre vadon terem, esetenként hozzánk a dísznövényként importált bokrokkal is bekerülhet a pete. Ritka faj, egészen különleges rajzolattal, színekkel.

– Mi történt az alföldi postai küldemény megérkezése után?

– Nagyon nagy becsben tartottuk őket, nagyon hálás vagyok Magdolnának, hogy nem szokványos kérésemnek eleget tett. Nem volt veszélytelen a vállalkozás, hiszen a bábok a bábburkon lévő légzőnyíláson át lélegeznek, levegő biztosítása és a gondos csomagolás nélkül nem élték volna túl az utazást. Természetesen én magam is szerettem volna megörökíteni az átváltozást, de mivel éjszaka keltek ki, éppen lemaradtam róla, hajnalban arra ébredtem, hogy zajonganak az inszektáriumban, a nekik kialakított lakhelyükön. Persze így is nagy élmény volt, ahogy augusztus 27-én megláthattuk őket.

Hogy jártak-e ennek előtte oleanderszenderek a zalai dombokon, völgyeken? A már említett Katona-Fekete-Bálint-féle tanulmány adatfeljegyzései szerint 2016-ban Zalaegerszegen észlelték, de a déli megyékben esélyesebb a velük való találkozás. Pécsett két évvel ezelőtt nyáron egy baranyai észlelésről a helyi sajtó is beszámolt.

Bizonyára mindenki arra kíváncsi, hogy mi lett a további sorsa a Pálmonostoráról Zala megyébe utazó két példánynak, miután itt kikeltek.

– Zalatárnokon engedtük el őket a kisfiammal, augusztus 28-án este, meleg nyári estén, kellemes, szürkületi időben. Dél felé repültek el az alkonyatban, de pontosan nem tudhatjuk, hogy Dél-Európa valamelyik országában, vagy sokkal messzebb, Afrikában leltek menedékre.

A különösen szép rovarlátogatók fotográfiákon mindenképpen itt maradtak Zalában, ahogy azt a fényképeink bizonyítják.