2021.04.25. 07:00
A gombákban megbúvó lektinek
A gombák nemcsak finomak, hanem roppant egészségesek is. Nem is gondolnánk, hogy a változatosan elkészíthető étel fogyasztása milyen szuper hatással lehet szervezetünkre.
A hatóanyagai főzés-sütés után is megmaradnak Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Az egyik legfontosabb tulajdonságuk, hogy sok ritka vegyületet tartalmaznak, amelyek támogatják az immunrendszer működését, segítik a szervezet hatékony reagálását, amikor azt vírusok vagy baktériumok támadják meg.
De ez még csak a kezdet: a kutatások szerint a közönséges gombák olyan lektineket tartalmaznak, amelyek csak a rendellenes sejtekhez kötődnek, sőt: abba be is épülhetnek, és képesek belülről megakadályozni, hogy a sejt megsokszorozza önmagát – így gátolva a rák szétterjedését a testben. Bár a gombafélék sokféleképpen vehetik fel a harcot a betegséggel szemben, legjelentősebb hatásuk a mellrák elleni csatában mutatkozik: rendszeres fogyasztásuk (ami csak napi 1-2 kisméretű gomba) jelentősen csökkenti a melldaganat előfordulásának kockázatát. Nem véletlen, hogy a különböző gombafajtákat egyes helyeken rákos megbetegedések kiegészítő kezeléseként használják, hiszen összetevői együttesen szállnak szembe a kórral – legyen szó tüdő-, gyomor-, máj- vagy más rosszindulatú szervi daganatos elváltozásról. Gyulladáscsökkentő hatása miatt autoimmun betegségekben szenvedőknek is ajánlott rendszeres fogyasztásának bevezetése.
A különféle ehető gombák gyógyító célú felhasználása már több ezer éves múltra tekint vissza a népgyógyászatban, noha komolyabb érdeklődés és vizsgálat irányukban fél évszázaddal ezelőtt mutatkozott; azóta már számos gyógygomba jótékony hatásának leírásáról olvashatunk. Az immunvédekezést kedvezően befolyásoló, daganat kialakulásának esélyét csökkentő és gátló hatású, gyulladásmérséklő, szív- és érrendszerre kedvező hatással bíró különböző gombafajoknak kötelező jelleggel kellene szerepelniük az emberek étrendjében. Mivel a biztonság kedvéért a gombát mindig főzve fogyasztjuk, különösen jó hír, hogy hatóanyagaik többnyire főzés után is megmaradnak. A mindenki számára könnyen elérhető gombafajtákból gyorsan és egyszerűen varázsolhatunk igazán különleges fogásokat: például a cukkinival, padlizsánnal és hagymával összesütött csiperkegomba igazán könnyű és egészséges vacsora lehet. Esetleg rántva, fokhagymás joghurtba mártogatva is kiváló nassolni való. Bár a táplálkozástudományban rengeteg egymásnak ellentmondó állítás kering, vannak olyan kutatási eredmények, amelyeket mindenképpen érdemes figyelembe venni: ha csak a töredéke is igaz például a fent említett gombavizsgálatok eredményeinek, a gyakori fogyasztása mindenkinek erősen ajánlott lenne. Természetesen kizárólag a biztos forrásból származó, emberi fogyasztásra alkalmas fajták jöhetnek csak szóba, kellő óvatossággal kezelve.