600 éve említették először Egerszeget városként

Ebben utasította Rozgonyi Péter akkor hivatalban levő veszprémi püspököt, hogy szolgáltasson igazságot abban az ügyben, amely szerint a püspök egerszegi jobbágyai, név szerint Mihály és László, Turos Péter fia, Pál, valamint Mogor István fia, László deák Besenyő falu határában megtámadták és bántalmazták a Bak mezővárosban tartott vásárról hazatérő Besenyői Gergely nevű nemes embernek valamint fiainak, Istvánnak és Osvátnak a jobbágyait. Amennyiben a püspök mint Egerszeg kegyura ezt nem tenné meg, a király felszólítja Zala megye hatóságát – mivel Egerszeg ebben a megyében van –, hogy ők tegyenek igazságot. A középkor évszázadaiban nem volt ritka az ehhez hasonló erőszakos cselekedet, ahogy akkor nevezték, hatalmaskodás, ezeket a történettudomány már régóta ismeri. Számunkra azonban más okból jelentős és fontos ez az oklevél, ugyanis azt bizonyítja, hogy városunk újabb, nevezetes évfordulóhoz érkezett.

A latin nyelven íródott oklevél első soraiban a királyi kancellária írnoka úgy jelölte meg a hatalmaskodó jobbágyok származási helyét, hogy „akik az Egerszeg nevű birtokon vagy mezővárosban laknak”, latinul „in possessione seu oppido”. Ha megnézzük a fenti oklevél kiadásának dátumát, láthatjuk rajta, hogy pontosan 600 évvel ezelőtt említették először településünket oppidum-ként, azaz mezővárosként, még úgyis, hogy az oklevél vagylagosan nevezte mezővárosnak vagy birtoknak. Ez az évforduló, hogy 600 éve nevezte először településünket városként egy írásos forrás, mindenképpen méltó arra, hogy megemlékezzünk róla és számon tartsuk a már jól ismert 1247. évi oklevél mellett, amiben először említették Egerszeg nevét.

Nevezetes oklevelünknek a sorsa is érdekes. Zala megye oklevéltárának 1890-ben kiadott második kötete megjegyzi, hogy az oklevelet a Batthyány család körmendi levéltárában őrzik, és hátlapján a nagy királyi pecsét látható. Sajnos, ez után már nincs róla adatunk, a Zala középkorát hosszú időn keresztül kutató Holub József már biztosan nem találkozott vele, az a valószínű, hogy a 2. világháború viszontagságaiban tűnhetett el, amikor a körmendi levéltár nagy része elpusztult. Mindenesetre az oklevél biztosan hiteles, joggal tekinthetjük városunkat először városnak nevező forrásnak.

Az „oppidum” latin szó a középkori Magyar Királyságban olyan települést jelentett, ami nem a király, hanem egy magánföldesúr területén feküdt és annak joghatósága alá tartozott. A „mezőváros” fordítás nem a mezőgazdasági jellegre utal, hanem arra, hogy nem volt fallal körülvéve, a mezőben állt. A mezővárosok rendelkeztek bizonyos kiváltságokkal, közösen, egy összegben válthatták meg a földesúri járadékokat, és többnyire rendelkeztek vásártartási joggal is. Bírájukat azonban csak földesuruk hozzájárulásával választhatták meg, és csak kisebb súlyú ügyekben dönthettek. Mindemellett volt közös vagyona a városnak, és rendelkeztek saját pecséthasználati és oklevélkiadási joggal.

A 15. századi Egerszeg joggal nevezhette magát városnak, mert megfelelt több olyan feltételnek, amelyek a városi funkció kritériumai voltak. Volt önkormányzata, amelyre a 14. század végéről vannak adatok, ekkor már a közösség választotta a falunagynak nevezett elöljárót. A városbíró (latinul: iudex) elnevezés először 1420-ból ismert, ekkor egy bizonyos Mihály deák volt a város vezetője, akinek a neve melletti titulus azt jelenti, hogy írni-olvasni tudó ember volt. A szűkebben vett középkorból, az 1526-ig terjedő időből nem ismerünk ugyan olyan oklevelet, amelyet Egerszeg valószínűleg 12 tagú magisztrátusa adott volna ki, de a későbbiek alapján joggal feltételezhetjük, hogy városunk a többi mezővároséhoz hasonló írásbeliséggel rendelkezhetett, aminek egyik fontos feladata a helyi ingatlanforgalom, különösen a szőlőbirtokok nyilvántartása volt. A város meglehetősen kevés oklevelet bocsátott ki, mert az adatok tanúsága szerint évente egyszer, pünkösd előestéjén volt pecsételési nap, amikor hitelesítették az iratokat és elküldték a címzetteknek. Ezen a pecséten már a középkorban városunk ma is ismert címeralakja, Mária Magdolna volt látható.

A mezővárosi létnek nem volt kötelező tartozéka a vásártartási jog, de ennek megléte gazdasági előnyökkel járt. A középkori Egerszegről 1329 és 1520 között hat adatunk van vásárok tartásáról.

A középkorban a mai város területén 23, nemesek által lakott falu osztozott, közülük Egerszeg, a veszprémi püspök birtoka lett a legfontosabb és érte el a mezővárosi jogállást. Ez nem jelentett közigazgatási-bíráskodási központ funkciót, településünk jelentőségét az adta, hogy betöltötte a környék városi feladatokat ellátó piacközpontjának szerepét. A már a 14. században kiváltságokkal rendelkező településre több oklevél adatai szerint szívesen költöztek volna a környező falvak lakói. A jól ismert középkori német mondás szerint a városi levegő szabaddá tesz. Ha egy falusi jobbágy beszökött egy városba és ott élt egy évig és egy napig, nem lehetett többé visszavinni a földesurához.

„Non muri, sed mentes.”, azaz nem a falak, hanem a mentalitás tesz egy települést várossá – fogalmazta meg lényegre törően már Szent Ágoston a városi lét jelentőségét. A városok vezetőinek és lakóinak sajátságos gondolkodása már a középkorban képes volt autonóm közösséget teremteni, amely, ha korlátozottan is, de működött az egyházi földesúri fennhatóság alatt álló mezővárosokban is, így az éppen 600 éve először városként említett Egerszegen is, amelynek lakói büszkén vallották magukat civis-nek, azaz polgárnak.