2021.08.01. 07:00
Mire figyeljünk? Balogh László bepillantást ad a szoláriumozás világába
Míg a 20. század előtt a hófehér bőrszín az előkelőséggel volt egyenlő, az 1920-as években Coco Chanel francia divattervező, stílusikon megteremtette a barnaság máig tartó divatját. Egyesek napozással, mások szoláriumban szerzik meg az áhított árnyalatot.
A szoláriumozásnak szigorú szabályai vannak, hívja fel a figyelmet Balogh László
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Pezzetta Umberto
– Sokan azt gondolják, hogy a tél a szoláriumozás igazi szezonja, ám a többség inkább tavasszal, nyár elején jön, amikor először levetkőzik és ráébred, hogy nem is olyan barna, mint amilyen szeretne lenni… Érkeznek egészen fiatalok, 18-20 évesek, s vannak 70 fölöttiek is, de a többség a 30-as, 40-es korosztályból kerül ki. Az alsó korhatár egyébként 18 év, az alatt tilos a gépi barnulás. S míg korábban a szoláriumozás jellemzően a nők privilégiuma volt, ma már a férfiak is előszeretettel barnulnak ily módon – ad bepillantás a szoláriumozás világába Balogh László, a megyeszékhelyi Sunkiss tulajdonos-üzletvezetője.
Mint mondja, sokan nyaralás előtt szoláriummal készítik fel bőrüket a napozásra, illetve ily módon érik el a kívánt vagy tartják meg a már megszerzett árnyalatot, de vannak kifejezetten „téli szoláriumozók”, akik a D-vitamin pótlását segítik elő ezzel, miután a szolárium – a természetes fényhez hasonlóan – serkenti a D-vitamin termelődését a szervezetünkben. Persze, teszi hozzá a szakember, vannak „függők” is, akik az év minden szakában barnák akarnak lenni.
A szoláriumozásnak szigorú szabályai vannak. Leégni ugyanis nem csak a napon, szoláriumban is lehet. S a gépi fény hatására ugyanúgy öregedhet a bőr, s ugyanúgy fennáll a bőrrák kockázata is.
A legfontosabb a bőrtípus pontos meghatározása, ez dönti el ugyanis, mennyi időt tölthetünk a csövek között. Van, aki három-négy perc alatt is megég, éppen ezért a nagyon fehér bőrűeknek nem ajánlott a szolárium, vagy csak heti egyszer legfeljebb néhány percre. S ellenjavallt a sok anyajeggyel rendelkezők számára is. És van a másik véglet, aki 20-25 percet is eltölt a gépben, mégsem ég le, ezt azonban nem ajánlják a szakemberek. Amit viszont feltétlenül: akár szoláriumban, akár a napon barnulunk, végeztessünk rendszeresen bőrrákszűrést, és nézessük meg anyajegyeinket is.
Vannak kifejezetten szoláriumozáshoz kifejlesztett készítmények, ezek egyrészt hidratálják a bőrt, másrészt segítik a barnulást, akár 30-40 százalékkal fokozva a hatást, továbbá valamennyire tartósítják a színt. S ugyanezt a célt szolgálják a napozóvitaminok is.
– A barnulást gyorsítani nem lehet, egészségünk, bőrünk védelme érdekében nagyon fontos a mértékletesség és a fokozatosság – hívja fel a figyelmet Balogh László.
A legtöbb helyen van álló és fekvő szolárium, nyáron jellemzően előbbi a népszerűbb, ám ha egyenletes barnaságot szeretnénk elérni, tanácsos a kettőt felváltva használni.
Ma már sokfajta hely közül választhatunk, van szolárium, bronzárium, bioszolárium – igaz, utóbbi elnevezést legálisan nem használhatják az üzletek, ahogy fényterápiaként sem hirdethetik a szolgáltatást, hiszen ezek a (gyógy)hatások nem bizonyítottak. Az elnevezések (például csokicső) a gyártókra utalnak. Hatásfokbeli különbségek persze lehetnek, de inkább arra kell figyelni, az adott szalonban rendszeresen cserélik-e a gépekben a csöveket, mert ennek elodázása nemcsak lassabb barnulást, hanem a bőr károsodását is okozhatja, fogalmaz Balogh László.
Ha egy pék kenyeret süt, illik megkóstolnia azt, válaszolja szoláriumozási szokásait firtató kérdésünkre mosolyogva. Azonban nem viszi túlzásba, mindössze egy-két-három hetente lép vagy fekszik be rövid időre a csövek közé.
Egészséges barnaság?
Legyen szó napozásról vagy szoláriumozásról, a bőrgyógyászok óvatosságra intenek. Közülük sokan hangsúlyozzák: „egészséges barnulás” nem létezik, hiszen az UV-sugárzás káros a bőrünkre. A barnaság viszont szép és divatos, így sokan bevállalják az esetleges kockázatot. A lényeg a mérték: szakértők szerint heti maximum 2 szoláriumozás engedélyezett, és minimum 72 óra teljen el az alkalmak között. Ha bőrpír jelentkezik, hagyjuk ki a következő alkalmat.