Miénk itt a tér

2023.09.28. 09:30

Szent Mihály havával beköszöntött az ősz

Morcosan húzzuk össze a pulóvert magunkon, kerülgetjük a pocsolyákat, a hulló falevelet is össze kellene már gereblyézni, hirtelen lesz sötét, a Napot csak ritkán látni. Ősz van.

Nagy Betti

Kiss Ferenc őszi zsánerképe 1978 októberében

Fotó: ZH Archív

Eddig fulladoztunk a nyári kánikulában, azt sem szerettük. Pedig látni kellene mindig a szépet. Az eső utáni kora esti sötétben a fényeket, a lehulló levelekben a színeket, az elhagyott padot a parkban. A Zalai Hírlap fotóriportereinek (Arany Gábor, Décsy László, Kiss Ferenc, Mészáros T. László, Pezzetta Umberto, Polgár Tamás és Szakony Attila) zsánerképeiből válogatva idézzük meg ezt az évszakot a szépségeivel.

Néhány Szent Mihály-napjához fűződő népi megfigyelés és közmondás szerint: Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet – Ha Szent Mihály napján még itt van a fecske, karácsonyig vígan legel a kecske – Ha Szent Mihály lova deres, behozza a telet – Szent Mihálykor keleti szél igen kemény telet ígér – Aki Szent Mihály-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot! – Szent Mihály-nap után harapófogóval sem lehet kihúzni a füvet – Szent Mihály-nap után a hal a víz fenekére húzódik, nincs többé halfogás – Szent Mihály-nap után megszűnik a mézelés – A Mihály-napi mennydörgés szép őszt, de kemény telet jelent – Szent Mihály-nap után egy icce víz, két icce sár – Ha Mihály éjszakáján összefekszik a birka, akkor nagy tél lesz, ha pedig szét, akkor enyhe.

Hát, bízzuk a „beszökött” őszt a népi megfigyelésekre, és lapozzuk át a fotógalériát.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!