Búcsúzik egy időre a krizantém

2023.11.20. 13:03

Biokertészet hókuszpókusz nélkül: bokrunkat két-háromévente érdemes kiásni

Több mint egy hónapos színpompa után legkitartóbb őszi virágunknak, a krizantémnak is lassan lejár az ideje. Mint láttam, néhány helyen már letakarították a lombját, megágyaztak neki télire, én hagyom, hadd nyíljanak.

Fincza Zsuzsa

A krizantém egészen a fagyokig dísze a virágoskertnek

Fotó: Fincza Zsuzsa

Azt viszont megfogadtam, jövő tavasszal kicsit megszegem biokertész eskümet, s a virágok védelme érdekében bevetem a vegyszeres csigaelhárítást. Márciusban szépséges krizantémpalántákat és dugványokat kaptam, ültetés után szépen cseperedtek, de mire észbe kaptam, feneketlen bendőjű spanyolcsigacsorda-népek lelegelték a javát. Ezután a csigaveszélyes alkonyatkor, hajnalban őrt álltam mellettük, sikerült is megőrizni közülük pár szálat. Nemrég újból kaptam pár gyökeres hajtást, tavaszra is ígértek néhány dugványt, de ezúttal beszerzem a legerősebb csigamérget, azzal vigasztalva magam, hogy a veteményeskertben úgysem használom, a virág pedig nem zöldség, nem esszük meg.

A krizantém le sem tagadhatná, hogy az őszirózsafélék családtagja

Pedig megtehetnénk, hiszen a krizantémnak is ismert pár ehető fajtája. A kínai Chrysanthemum morifolium Ramat és társai szeldelt leveleikkel, szép sárga sugaras, margarétaszerű virágaikkal, elágazó bokraikkal igen mutatósak, dísznövényként is népszerűek, de a különlegességük, hogy levelük és viráguk is ehető – salátákat, köretet készítenek belőle, húsokat fűszereznek vele. Japánban az ehető krizantémot Tokió környékén shungikunak (tavaszi krizantémnak), Osaka vidékén kikunának (krizantémzöldnek) mondják, salátákban nyersen is fogyasztják, de többnyire egy percig forró vízbe mártják, hosszasabb főzésnél ugyanis megkeseredik.

A krizantémteát a kínai orvoslásban több ezer éve használják, többnyire az ismert krizantémok szárított virágaiból készítik. Általában a magas vérnyomás kezelésére ajánlják, állítólag enyhíti a lázat, a gyulladást, a fejfájást.

Fehér, nemesített változatával sírdíszeket készítenek a koszorúkötők

A hasznosítók közé tartozik a vegyipar is, a porított virágfej az ökológiai gazdálkodásban használt piretrum rovarölő egyik fő forrása. A legtöbb krizantémfaj tartalmaz piretrin vegyületeket, modern kertészetekben a rovarokat elriasztani a kényes dísznövények és zöldségfélék közelébe kísérőnövényként ültetik. A dísznövényként termesztett fajok zömmel hibridek, nagy virágfejűek, a vadon élő fajok szerényebbek, kisebb virágúak. Sok európai országban, miként hazánkban is, a krizantém elsősorban a kegyelet virága. Mivel számos fehér és színes fajtája, nemesített változata november 1-je tájékán nyílik, mindenszentek ünnepén és halottak napján a rendbe tett sírokra koszorúkba, csokrokba kötik, ahol vágott virágként is kiemelkedően sokáig megtartja a formáját.

A krizantém a virágoskertek leghálásabb, ősszel nyíló dísznövénye

A krizantém ültetésére a legideálisabb időszak a kora tavasz, esetleg néhány héttel az őszi fagyok előtt. A fiatal növényt aprócska, gyenge gyökérzete miatt gyakran kell öntözni, kánikulában a tövére rakott vékony talajtakaró segít megőrizni a vizét, és nedvesen, hűvösen tartja a földjét. Fontos, hogy növekedési időszakban kétszer-háromszor csípjünk le egy-egy hüvelyknyit az ágak csúcsaiból, erősítjük vele a növényt és elősegítjük az elágazódást. A korai, szeptember közepén virágzó fajtákat június, az októberi virágzást július közepéig lehet visszacsípni, alapszabály: a várható virágzás idejéhez képest 3 hónapon belül már ne metszegessük a krizantémunkat. Vannak fajták, amelyeken a szép nagy, telt virágfej érdekében csak egy bimbót szabad meghagyni.

Ha azt akarjuk, hogy szép nagy virágot növesszen krizantémunk, egy száron csak egy bimbót hagyjunk

Krizantémbokrunkat két-háromévente ássuk ki, s csak az új hajtásokat ültessük el újra. Tavasszal szedett dugványokkal is gyarapíthatjuk krizantémágyásunkat. Vágjuk le a dugványt közvetlenül a levél csomópontja alatt és cserépben, tápanyagban gazdag virágföldben gyökereztessük, tartsuk napos ablakpárkányon és öntözzük naponta. Ősz végén járva a fagyzugos, hidegebb zónákban hagyjuk a szárakat a töveken, azok is védenek a hideg ellen, rakjunk köré laza talajtakarót, például szalmát, falevelet, és csak tavasszal vágjuk vissza. Melegebb téli éghajlaton virágzás után a tő felett egy arasznyira visszavághatóak a szárak, de a takarást ne hagyjuk ki. A piacon, szupermarketekben vásárolt cserepes krizantémok hűvös, de fagymentes helyen átteleltethetőek, s tavasszal ideális körülmények között életre kelhetnek.

Az egyik legtartósabb vágott virág, vázában 3 hétig is megtartja a formáját

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!