Portrék a 40 éves zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházból – Fekete Gizi

Arany Horváth Zsuzsa 1985-ös interjújából idézünk részletet: „Smink nélkül érkezik, kevés ideje van a délutáni előadás kezdetéig. A darab Brecht: Sophokles Antigonéja. Hamarosan lekerül a műsorról. – Erről talán ne is beszélgessünk most. Az Antigoné szerepét én nagyon szeretem, de ha már eddig nem esett róla szó, akkor maradjon így. Mondjuk babonából. Kérdezni valóban alig van mód, hiszen annyifelé kell figyelnie. Szólni kell az öltöztetőnek, varrja le a jelmez hasítékát, egy kis baleset miatt jobb, ha most nem látható a lába. – Ügyetlen voltam. Indulás előtt magamra borítottam a forró teát – nevet, csöppet sem bosszúsan, aztán jelez a fodrásznak: melegítse a sütővasat a frizurához, balettpapucsot kér, szintén a tea-malőrből kifolyólag. A színház világát kívülről szemlélő számára áttekinthetetlen forgatag egy előadás előtti félóra. Fekete Giziről sokat elárul az, ahogy előkészíti a fellépést. Közvetlen, kedves, felszabadult, jókedélyű. Láthatóan kedvelik őt a környezetében. – Pedig azt hiszem, érzékeny vagyok, amolyan lelkizős. Minden dolog belülről érint, mélyen megráz. Ha nem jönnek ki a dolgok, nagyon el tudok keseredni. – Pályája sikerekkel gazdag már ez idáig is. Milyen volt a kezdet? – Nehéz. Sokat kellett küzdenem az elején, amíg bejutottam a főiskolára. Negyedszerre vettek fel, de az első három alaklommal sem keseredtem el, hanem még több akaraterőt gyűjtöttem. Tizennyolc éves koromtól szilárdan hittem, hogy nekem a színészpálya való. Amikor negyedszerre felvettek, a bizottság azt kérdezte: „Gizi, miért nem jött előbb?” Nem akartam mondani, hogy én ott voltam mindig.” (Zalai Hírlap, 1985. január 30.)

Képgalériánkba a Zalai Hírlap archívumából válogattunk fotókat.