Több mint 21 kilogramm, füstölnivalót foglaltak le

2023.11.13. 12:47

Előre kiadagolta a feketedohányt

Arany Gábor

A két táska 21 kiló dohányt rejtett

Fotó: NAV

Előre kisebb csomagokba adagolta az eladásra szánt illegális füstölnivalót az a 61 éves mikepércsi férfi, akinek a melléképületét keresték fel a pénzügyőrök. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága közlése szerint október végén a mikepércsi férfit lakásán  ellenőriztek a rendőrök, majd benéztek a melléképületbe is, ahol dohánnyal kitömött, nagy fekete bőröndöt és egy sporttáskát találtak. A több mint 21 kilogramm, zacskókba kiadagolt füstölnivaló láttán azonnal értesítették a pénzügyőröket. Az ingatlan tulajdonosa azt mondta, hogy a dohányt a nyíregyházi piacon vásárolta, és néhány zacskóval már túl is adott belőle. A pénzügyőrök lefoglalták a 2,3 millió forint értékű illegális dohányt, és a történtek miatt eljárást indítottak a férfi ellen, aki több millió forint jövedéki bírságra számíthat, valamint költségvetési csalás bűncselekménye miatt is felelnie kell. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában