2017.11.23. 17:10
Páratlan élmény a csillagok közt
Virtuális égi kalandtúrára várta az érdeklődőket a Kanizsa Centrum bevásárlóközpontban felállított mobil planetáriumba a szegedi, valamint a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület.
A Mező-gimnázium kilencedik osztályos tanulói életre szóló élményekkel gazdagodtak a mobil planetáriumban Fotó: Szakony Attila
Néhány egyedi jelentkezőn kívül főleg kanizsai iskolások érkeztek, akiket már a hatalmas légvárhoz hasonlító, felfújható planetárium látványa is lenyűgözött. Belülről pedig még varázslatosabb és titokzatosabb világ fogadta őket, hiszen bő fél óra alatt egyfajta érdekes virtuális űrutazásban lehetett részük.
A kanizsai egyesület vezetője, Gazdag Attila elmondta: a főleg fiataloknak szóló ismeretterjesztő előadásokat a saját forrás mellett a helyi önkormányzat finanszírozta.
- A páratlan élményt nyújtó légvár alkalmas a csillagászati alapismeretek bővítésére illetve a legkisebbek megtanulhatják az égitestek neveit – tette hozzá Gazdag Attila. – A Naprendszer részletes bemutatásán túl a különféle ködök, galaxisok működésére kiterjedő tájékoztatást kapják a gyerekek. Ám az ismeretek felfrissítése a felnőttek számára is érdekes élményt adhat.
Ottjártunkkor épp a Mező-gimnázium kilencedik osztályosai osztályfőnökükkel élvezhették a három dimenziós térhatás adta előnyöket, és ismerhették meg a máig oly’ titokzatos világűrt.
- Az egyesületünk nem titkolt célja, hogy fiatalítsunk, s a bolygók történetein keresztül az ifjú generációval megszerettessük a hobbinkat – tette hozzá Gazdag Attila.