2018.01.14. 15:20
Jótékony célokat támogat a kanizsai Bethlen-bál
Immár 7. alkalommal rendezték meg szombat este a Medgyaszay Házban a Bethlen-bált.
Cseresnyés Péter, Dénes Sándor és Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke a bál megnyitóján Fotó: Szakony Attila
Hetedik éve hagyomány, hogy a nagykanizsai báli szezont a Bethlen-bál nyitja. A bált a város díszpolgára, gróf Bethlen István emlékére rendezik meg évről évre. Bethlen a XX. század egyik legjelentősebb magyar politikusa volt, akinek nevéhez fűződik a Trianon utáni konszolidáció végrehajtása. A gróf 1921-től egy évtizeden át állt a kormány élén, s 1935 és 1939 között Nagykanizsa országgyűlési képviselője is volt. A Medgyaszay Házban az emlékének és példás életművének szentelt bálon annak fővédnöke és házigazdája, Dénes Sándor polgármester köszöntötte a 130 vendéget, majd a Bethlen-bál alapítója, Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő szólt a megjelentekhez.
– 2017-ben a város számára fontos projektek előkészítése folyt, 2018 azonban már a fejlesztések megvalósításáról szól – jelentette ki Dénes Sándor. – A teljesség igénye nélkül: bölcsődék, óvodák, egészségügyi intézmények újulnak meg, kerékpárutak épülnek, ipari park-fejlesztésre kerül sor, továbbá sportcsarnokkal és versenyuszodával gyarapodik a város.
Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője pedig azt hangsúlyozta: a Bethlen-bál mára a kanizsai polgári hagyományok részévé vált. Márpedig a hagyományok őrzése, ápolása fontos, mert ez a biztosítéka nem csak egy kisebb, vagy nagyobb közösség, hanem az egész nemzet hosszú távú fennmaradásának.
A báli vendégeknek a szervezők apró figyelmességel, ajándékkal is kedveskedtek. A hölgyeknek az egy szál illatos rózsa mellé kis díszdobozban asztalra rögzíthető táskatartó, az uraknak pedig díszes kulcstartó járt. Az ajándékok mellett mindegyik dobozkában két-két, marcipános, illetve csokis ízű Thúry-tallér is rejtőzött, emlékeztetve arra, hogy 2018 Thúry-emlékév.
Bethlen-bál Nagykanizsán
A nyitótáncot az Eraklin Táncklub Egyesület tagjai adták, a sztárvendég Danics Dóra volt. A vacsora után az Átrium Zenekar gondoskodott a jó hangulatról. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Gera Katalin szobrászművész is, a gróf Bethlen Istvánt ábrázoló, az Erzsébet téren két évvel ezelőtt felavatott szobor alkotója.
A bál a kezdetek óta nemes célokat is szolgál: ezúttal annak bevételével az önkormányzat a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Nagykanizsai Gyermekotthonát támogatja.