2018.01.17. 10:30
Megszűnt a Zalaegerszegi Többcélú Társulás
Jogutód nélkül megszűnt a Zalaegerszegi Többcélú Társulás. A társulási tanács 2017. december 31-i hatállyal mondta ki a szervezet megszűnését.
Az önkormányzatokat tömörítő kistérségi társulásokat egy 2004-ben született törvény alapján kellett létrehozni, a cél a kistérségek összehangolt fejlesztése volt és az önkormányzati szolgáltatások színvonalának kiegyenlítése. Az önkormányzati törvény 2011-ben lehetővé tette a társulások megszüntetését a tagönkormányzatok minősített többségű határozatával.
Zalaegerszeg közgyűlése decemberben hozta meg a döntést az eredetileg 79, majd kevesebb települést összefogó társulás megszüntetéséről. Ezt azzal indokolták, hogy a közfeladatok alaptevékenységként ellátása a társulásban már nem biztosított, a feladat ellátása hatékonyan nem teljesíthető, így az alapítás feltételei már nem állnak fenn.
A társulás által lebonyolított pályázatok fenntartási időszaka lezárult, illetve vannak olyan, társuláshoz kapcsolódó és még futó programok, melyek fenntartása más partnert terhel, így a megszüntetéssel összefüggésben lényegében csak az iratokat kell megőrizni. Ezt a zalaegerszegi polgármesteri hivatal végzi. A pályázatok között egyébként volt például hospice gondozási modellprogram, szociális hálózatfejlesztés, foglalkoztatási paktum, egészségmegőrzési program, de szociális alapfeladatokat is ellátott a társulás egy intézményén keresztül. A közfeladatai visszaszálltak a települési önkormányzatokra.