2018.05.15. 11:00
Rendbe tették a barlahidai tündérkertet a lakosok
Közösségi összefogással tisztították ki a két éve létrehozott tündérkertet a göcseji településen.
Fotó: A szerző
A munkálatokban – amelynek ötletgazdája és egyben kezdeményezője is Novák Mihály, a község falugondnoka volt – mintegy tucatnyi helybéli lakos vett részt. Kaszáltak, kiirtották a gyomnövényeket és a területen lassacskán elszaporodó bokorkezdeményeket, illetve kitisztították a csemeték közvetlen környezetét.
- Két évvel ezelőtt, Kovács Gyula erdész szakmai segítségével hoztuk létre a barlahidai tündérkertet – foglalta össze röviden a történetet Németh Mária, a település kulturális és közösségi munkatársa. – Körülbelül 110 fát ültettünk el benne, a többségük a Göcsejben amúgy is igen változatos körte, de mellette jócskán van alma, szilva, meggy, cseresznye, illetve barack is.
Németh Mária azt is hozzátette: egyelőre ez a 110 fa található a tündérkertben, de szükség esetén – ha a helyiek úgy ítélik meg – akár további csemetékkel, újabb fafajokkal is lehet bővíteni a gyümölcsészeti génbankot.