2018.11.24. 15:30
A gyermekotthon lakói megajándékozták a Kanizsai Dorottya Kórház betegeit
A Kanizsai Dorottya Kórház minden betegét a gyermekotthon lakói saját kézzel készített virággal és almával ajándékozták meg pénteken.
A gyermekotthon lakói Szabó Kevin (jobbról), Kolompár Zoltán és Szekér Roland a kórház dolgozóinak is adtak ajándékot Fotó: Gergely Szilárd
Alma és virágdísz ajándékba
A Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat kanizsai gyermekotthonának fiataljai az előző évhez hasonlóan egy helyi vállalkozónál dolgoztak, aki a munkáért cserébe almát adott. A gyerekek úgy döntöttek, hogy a gyümölcsök mellé kézműves foglalkozások keretén belül virágdíszt készítenek, amivel egy kisebb ünnepségen meglepik a kórház valamennyi betegét illetve a dolgozókat.
- Ez egy fantasztikus kezdeményezés, mely a társadalmi felelősségvállalás kitűnő példája – mondta köszöntő beszédében dr. Brünner Szilveszter a kórház főigazgatója. – A gyermekek csodás dolgot tettek ezzel az ajándékozással, hiszen a betegeink érezhetik a feléjük áradó szeretetet, mely sok esetben a gyógyulásukat is segítheti.
Példamutatás
Cseresnyés Péter miniszterhelyettes emlékeztetett: a gyermekotthon közössége példát mutatott azzal, hogy ajándékok készítésével segíti a betegeket. A fiatalok önzetlensége köszönetet érdemel, s remélhetőleg a jövőben is folytatódik.
- Azért szép ez a kezdeményezés, mert pont azoktól érkezett a segítség, akik önmaguk is támogatásra szorulnak – tette hozzá Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei kirendeltségének igazgatója. – Teljesen mindegy, hogy az ember milyen körülmények között él, ami a szívében lakozik, az a legfontosabb.