2019.01.03. 07:00
Túrát szervezett a barátság jegyében a lenti Mocorgók Egyesület
Óévbúcsúztató túrára hívták az érdeklődőket a lenti Mocorgók az Egészségért és a Környezetért Egyesület tagjai 2018 utolsó hétvégéjén.
A túra résztvevőit a program végén közös vacsora is várta Fotó: a szerző
Több éve hagyomány a határ menti térségben a magyar–szlovén–horvát közös szervezésű program, melynek minden évben másik ország ad otthon. A legutóbbi, vagyis 2018-as túrát a Mocorgók Egyesület szervezete.
– A programon évről évre egyre magasabb a részvevők a száma – mondta el Kovács Erik, a lenti Mocorgók az Egészségért és a Környezetért Egyesület elnöke. – Idén közel kétszázan érkeztek, legtöbben a közelből, ám már a szomszédos két ország tengerparti vidékéről is köszönthettünk vendégeket.
Ez alkalommal egyébként új helyszínről, Lovásziból indultak el a túrázók.
– Lovászi több szempontból is ideális helyszínnek bizonyult, hiszen az erdei úthálózat szinte teljes egészében használható marad olvadás és eső után is, valamint kiegészítő programként lehetőség volt a légópince megtekintésére – tette hozzá Kovács Erik.
Nemcsak a túra útvonala jelentett újdonságot, de az is, hogy első alkalommal két távon is meghirdették. Akik csak egy laza kirándulást szerettek volna, választhatták az 5 kilométeres távot, akik a kihívást keresték, azok a 11 km-es útvonalon indulhattak el, melynek során több mint 300 méter szintkülönbséget kellett leküzdeni. A túra különlegessége a késő délutáni indulás volt, vagyis a táv nagy részét sötétben, lámpákkal felszerelkezve tették meg a résztvevők.