A 25 éves Zöld Zala Természetvédő Egyesület elnökével beszélgettünk az elmúlt negyedszázadról

Óvári Miklós, a Zöld Zala elnöke azzal kezdte: az egyesület első évei egybeestek a természetvédelem hazai felívelésével.

– A kilencvenes évek elején feladat volt bőven – fogalmazott –, hiszen a Keszthelyi-hegységet és a Kis-Balatont leszámítva természetvédelmi szempontból fehér folt volt Zala megye. A kezdeti lelkesedés random módon hozta az eredményeket, majd ezek helyébe lépett a tudatos, tervezett, szisztematikus kutatás. Nagy könnyebbség volt, hogy sokkal egyszerűbb pályázati rendszerben dolgozhattunk, nem kellett pályázatíró cég, hogy sikeresek lehessünk. Elkészült a Zala-völgy, a Kerka-mente teljes felmérése, sorra kerültek elő a védett orchideák. Ezek a kutatások alapozták meg például az uniós csatlakozás után a Natura 2000-es területek lehatárolását. Az eszközkészletünket az Ökotárs Alapítványtól nyert pályázat révén bővítettük, illetve sorra jelentek meg a kiadványaink, melyek a természetvédelmi szempontból értékes legfőbb élőhelytípusok, a szőlőhegyek és a rétek-lápok jelentőségét méltatták, segítséget nyújtva ezek fenntartható használatához is. A zöld civil szervezetek jelentős része a környezeti nevelés, a szemléletformálás, a gyerekekkel való foglalkozás felé fordult, mi inkább a szakmai munka elmélyítésére koncentráltunk.

Óvári Miklós szerint ennek fontos fejezete volt a területrendezési tervek természetvédelmi fejezeteinek készítése, a helyi védettségbe vont területek kialakítása. Ezt több tucat település esetében végezték el, falvakban és városokban egyaránt. A kiadványok sora pedig a korábbi füzetek után olyan emlékezetes kötetekkel bővült, mint a Zalaegerszegi értékőrző, vagy a tíz éve megjelent 1001 domb meséi című album, illetve a közelmúltban a Karos zöld kincsei.

– A 25 évre visszatekintve minden örömünk ellenére úgy kell summázni: a természetvédelmi értékek pusztulását nem sikerült megállítani, talán csak lassítani tudtuk a folyamatot – folytatta az elnök. – Nagyon kevés túlzás van abban, hogy a rendszerváltás óta többet változott körülöttünk a táj, mint előtte ezer éven át összesen. Ez a változás pedig szinte mindig értékvesztést jelent, ami szoros összefüggésben van az emberi tevékenységgel, a megváltozott gondolkodással. A legrosszabb a helyzet a szőlőhegyeken, ahol a művelés felhagyása a városoktól „kifelé” haladva exponenciálisan nő. Az ottani fajgazdag gyümölcsösök, gyepek a korábbi extenzív használat következtében alakultak ki és maradtak fenn, de ma kiveszőben vannak. Nagyon kevés a művelt terület, a maradékon pedig ez a művelés sok esetben a heti fűnyírózásban merül ki. A másik véglet, hogy a felhagyott terület becserjésedik, majd akácot ültetnek bele. A végeredmény pedig mindig ugyanaz: a védett értékek eltűnnek. Az a néhány mazochista pedig, aki még megpróbálja tradicionális módon művelni a területét, a soha nem látott mértékben felduzzadt vadállomány pusztításával szembesül.

Óvári Miklós a Központi Statisztikai Hivatal egy adatával illusztrálta a természet sorvadását: 30 év alatt több mint 8 millió hektárral nőtt a nyilvántartásokban a „kivett” besorolású terület. Hétköznapiasan szólva ezt mind lebetonozták… „Az úthálózat fejlesztése a kényelem vitathatatlan növekedése mellett jelentősen hozzájárult a területek további felaprózódásához” – fűzi hozzá a botanikus.

– A flóra és a fauna speciális túlélő szigeteinek számítottak a falusi temetők – folytatta a Zöld Zala elnöke. – A sírok közti, ritkán kaszált gyepeken fantasztikus növényi ritkaságok bújtak meg, ám a mániákus rendszeretet következtében lassan ezek is odavannak. Ma már a legtöbb helyen egymásba érnek a beton síremlékek, a kényszeres damilos kaszálás pedig a maradék értékeket is felemészti.

És ha az elmúlt 25 év leginkább a veszteségek felsorolásával foglalható össze, vajon milyen lesz a jövő a természetvédő szerint? Érdekes módon e tekintetben Óvári Miklós szerint (aki egyébként hallgatva az idők szavára a Zöld Zala honlapján, illetve saját blogjával is küzd a természetért) nem egészen reménytelen a helyzet. Azért sem, mert még mindig van mit megvédeni.

– Zalát említve az országban mindenkinek a zöld erdők, rétek, szőlőhegyek mozaikja, a természeti táj jut eszébe – fogalmazott. – Megyénk páratlan kincseinek hathatós védelmére megérdemelne egy gondoskodó, önálló nemzeti parkot. Pozitív változásként értékelhető, hogy a civilek már említett erőfeszítéseinek is köszönhetően a társadalomban egyre több a látens természetkedvelő, de az a tapasztalatom, hogy az érdekek és a kényelmi szempontok a legtöbb esetben felülírnak mindent. Cselekvés nélkül pedig a zöld gondolat semmit nem ér.