Vége a szavazásnak

2019.05.03. 12:00

Zegasztár-gála: ők lépnek fel május 13-án a Hevesi Sándor színházban

Lezárult a szavazás a VII. ZegaSztár 2. elődöntője után, így a zsűri döntése mellett a közönség szavazataival a következő produkciók kerülnek színpadra a Hevesi Sándor Színházban a Zalaegerszegi Televízió élő közvetítése mellett megrendezésre kerülő gálán május 13-án 19 órakor. A gála alatti közönségszavazatokkal derül fény arra, ki lesz a 2019. évi VII. ZegaSztár végső győztese.

Arany Horváth Zsuzsa

A ZegaSztár a televíziós tehetségkutatók mintájára, Velkey Péternek, a megyeszékhelyi önkormányzat polgármesteri hivatala humánigazgatási osztályvezetőjének az ötlete nyomán teremtett hagyományt az egerszegi fiatal tehetségek körében. A gála előtt mi is közzétesszük a továbbjutók névsorát, akikre a gálaműsor idején is lehet majd szavazni.

Könnyűzene kategóriában: 1. Szántner Luca, 2. Kovács Réka Hajnalka, Menedék zenekar, 3. Sánta Viktória. A humánigazgatási osztály különdíjasa: Csizmadia Lili–Kovács Réka Hajnalka duett. A közönségszavazatokkal Szakonyi Franciska jutott be.

Komolyzene: 1. Takács Bertalan, 2. Takács Lőrinc, 3. Prenner Hanna, közönségszavazatokkal a Giusto hegedűegyüttes jutott be.

Népzene, népdal kategória: 1. Závecz Nikoletta, 2. Bokréta (erdélyi népdalcsokor), 3. Mrakovics Mira.

Néptánc: 1. Fokla gyermek leánytánccsoport, 2. Landorhegyi lurkók, 3. Lipusz Ben­degúz. Közönségszavazatokkal a Bajnóca gyermektáncegyüttes lesz ott a gálán.

Modern tánc: 1. Albatrosz: Amazon, 2. Dream csoport: Telephone, Gála, 3. Maxima Életmód Klub: Born This Way, 3. Kontler Luca solo.

A közönségszavazatos Ruzsics Dorina – Császár Bálint.

Vers, próza: 1. Weinhoffer Péter, 2. Kocsis Maja, 3. Kiss Nelli. A közönségszavazatokkal Nárai Dominik jutott be.

A gálára belépőjegyek érkezési sorrendben igényelhetők, illetve vehetők át a Hevesi Sándor Színház szervezési osztályán (telefon: 92/598-400).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában