Elsiratták Deák nevét

2019.07.10. 09:00

Hetvenéves érettségi találkozó a Zrínyi-gimnáziumban

Hetven­éves érettségi találkozó zajlott szombaton a Zrínyi-gimnáziumban, az egykori diákok 1949-ben maturáltak.

Magyar Hajnalka

Inczéné Bencze Magdolna, Bedőcs Istvánné Martinetz Ilona, Nagy Sándorné, Andor Imre és Kováts István a tablók könyvével a gimnáziumban Fotó: Pezzetta Umberto

Az ötvennél is több akkori végzősből 13-an még velünk vannak, ám mindössze négyen tudtak eleget tenni a meghívásnak. Többeket betegség köt ágyhoz, közel negyven egykori cimboráról pedig már csak az olai templomban megtartott misén emlékezhettek meg.

A gimnáziumi összejövetelen mégis öt főt köszönthetett Horváth Attila, a gimnázium jelenlegi igazgatója, ugyanis az egyik elhunyt osztálytárs, Nagy Sándor képviseletében részt vett felesége, aki a szervezésben is sokat segített Bedőcs Istvánné Martinetz Ilonának.

– Menekültként kerültünk Csurgóról Zalaegerszegre, 1945 tavaszán csatlakoztam az osztályhoz, amikor a háború után végre megkezdődhetett a tanítás – eleveníti fel a történelmi időket Bedőcs Istvánné Martinetz Ilona. – A sportpályán tartották az órákat, csak késő ősszel rendeződött annyira a helyzet, hogy bejöhettünk az iskola épületébe. Kóbor Vilmos volt az osztályfőnökünk…

Inczéné Bencze Magdolna, Bedőcs Istvánné Martinetz Ilona, Nagy Sándorné, Andor Imre és Kováts István
a tablók könyvével a gimnáziumban Fotó: Pezzetta Umberto

A többiek már 1941 óta a gimnázium növendékei voltak, hiszen a 8 osztályos humán–reál tagozatra jártak. Akkor még Deák Ferenc nevét viselte az iskola, egy évvel később, 1950-ben változtatták Zrínyire. Az év más változást is hozott, ekkortól vált 4 osztályossá a képzés.

– Deák Ferencet nem állhatta az akkori hatalom, nagyon szíven ütött bennünket a kényszerű változtatás. Mi voltunk az utolsó deákos évfolyam, meg is sirattuk a nevét… – idézi fel Inczéné Bencze Magdolna, akit Dunaharasztiból hozott el a fia a zalaegerszegi találkozóra.

Míg beszélgetünk, Kováts István, Andor Imre és Nagy Sándorné a tablók könyvében mélyed el, amit az igazgató lapoz fel számukra 1949-nél. A hangjukba fiatalos hév költözik, ahogy sorra veszik tanáraikat, osztálytársaikat, egyik történet hozza magával a másikat.

Ki mindenki járt ide… Elég, ha csak annyit mondunk, két olimpikon is kikerült az évfolyamból. Rozsnyói Sándorról és Jakabfy Sándorról van szó, előbbi az 1956-os Melbourne-i olimpián ezüstérmet szerzett 3000 méteres akadályfutásban, s többé nem is tért haza. Ellentétben Jakabfy Sándorral, aki ugyanezen az olimpián indult több futószámban, majd 16 éven át a gimnázium testnevelő tanára volt. De velük tanult Villányi Miklós, akiből pénzügyminiszter lett a 80-as évek végén, és Gehér László is, akiből neves matematikus vált.

Az egykori osztálytársak tíz éve találkoztak utoljára, akkor még 18-an vettek részt az összejövetelen, amiről lapunk is beszámolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában