2019.07.29. 08:00
Kitüntetést kaptak Nagykanizsa városától az atyák
Szűcs Imre, a Felsőtemplom plébánosa és Nyeste Pál, a piarista iskola igazgatója a vasárnapi szentmisén elismerést vett át a várostól.
Nyeste Pál piarista atya és Szűcs Imre plébános munkáját Dénes Sándor polgármester köszönte meg a város nevében
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Gergely Szilárd
Az atyák hosszú esztendők óta Nagykanizsán teljesítették szolgálatukat, hamarosan azonban másutt végzik majd a munkájukat. A plébános és a piarista atya – mint Dénes Sándor polgármester elmondta – sokat tettek és imádkoztak a városért és az emberekért. Így a közgyűlés arról döntött, hogy kitüntető címekkel köszönik meg munkájukat.
– Útjukon és hivatásukban Isten szeretete és áldása kísérje az atyákat a jövőben is – fogalmazott a polgármester.
Az atyák megköszönték a kitüntetést. Nyeste Pál azt mondta: hálát ad azért, hogy Nagykanizsán együtt dicsőíthették Istent, együtt imádkozhattak a hívekkel.
Szűcs Imre plébános pedig arról beszélt, hogy somogyi származásúként új hazája lett Kanizsa, ami a befogadó közösségnek köszönhető.