2019.09.16. 09:00
Kilátót és utat is avattak Nagyradán
Egy impozáns kilátót és az ahhoz kapcsolódó több kilométer hosszúságban elkészült úthálózatot avattak fel ünnepélyes keretek között szombaton a Szelemen-hegyen.
A nagyradai hegyháton található kilátó előtt Zsiga Zsolt polgármester köszöntötte az érdeklődőket, köztük a svédországi pincetulajdonosokat. Beszédében a település történetének felidézésekor elmondta: Rada a török időkben többször elnéptelenedett, de mindig újjászületett, amiben a szőlőművelésnek nagy szerepe volt.
– Szeretnénk, ha többen megismernék a finom nedűinket, a hegyhátat, hogy sokan gondozzák itt birtokaikat – fogalmazott a településvezető. – Ehhez olyan körülményeket kell teremteni, amelyek idevonzzák a látogatókat. Ebben nagy szerepe van az úthálózatnak, amely három részletben készült el. Az első, faluból vezető szakasz hat évvel ezelőtt saját forrásból létesült, a második rész az itt működő Cezar-pincészethez vezet. Ezek együtt közel két kilométer hosszúak, ehhez kapcsolódik az új, 1500 méteres aszfaltcsík, mely 25 millió forintos önerőből épült meg.
Nagyrada kilátó avatása
Hozzátette: turisztikai célokat szolgál a 16 méter magas, fából készült, háromemeletes kilátó. A beruházásra a Balaton Fejlesztési Tanács pályázatán nyertek közel ötmillió forintot, a beruházás több mint hatmillió forintba került.
Az ünnepségen Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is méltatta a település közösségének munkáját. Kiemelte: a magyar kormány a vidékfejlesztés terén olyan pénzeket mozdított meg, melyek lehetővé tették az ehhez hasonló fejlesztéseket.
– A megyei közgyűlésen keresztül több mint 25 milliárd forint érkezik a zalai településekre – fogalmazott. – Az előbb említett fejlesztési tanács kerete pedig 300 milliárd forint. Ráadásul Nagyrada elhelyezkedése olyan szerencsés, hogy mindkét kasszából számíthat támogatásokra a település.