Lesz végre méltó rendezvényterük

2020.07.25. 07:00

Épül az új zalakarosi városközpont

A tervezett ütemben halad a fürdővárosban az új városközpont kialakítása, mely jelen állás szerint az elképzeléseknek megfelelően az év végére elkészül.

Horváth-Balogh Attila

A komplexum főépületében, a látogatóközpontban már a burkolás zajlik

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

Az új városközpont – vagy ahogy a projektleírás nevezi, gyógyhelyi központ, hiszen funkciójában Zalakaros gyógyhelyi karakterét erősíti majd – építésére az önkormányzat 1 milliárd forintot nyert. A kivitelezést végző Szabadics Zrt. a Termál és a Panoráma út által határolt területen gyógy- és egészségparkot, multifunkcionális rendezvényteret és egy úgynevezett Zalacarte központot, fedett információs teret hoz létre.

A komplexum főépületében, a látogatóközpontban már a burkolás zajlik
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap
A kivitelező a térköves parkolón is dolgozik
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

– Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a beruházás hosszú időre meghatározza majd Zalakaros központjának arculatát, hiszen a későbbi fejlesztések is majd ehhez kapcsolódnak – bocsátotta előre Novák Ferenc polgármester. – A projekt fontos eleme a konferencia- és színháztermet, 200 fős fedett rendezvényteret, interaktív blokkot is tartalmazó látogatóközpont, amelynek már a burkolását végzi a kivitelező. Ehhez kapcsolódik egy szabadtéri, fedett színpaddal ellátott, 3000 fős rendezvénytér, esztétikus zöldfelülettel. Az építmény szennyvízelvezetését speciális, természetbarát szikkasztóval oldjuk meg. Sétányokat, játszóteret, fitneszparkot, napozót és futópályát is kialakítunk, s felújítjuk a kertmozi világítástechnikáját. Fontos, hogy a kiépülő tér kapcsolódik a fürdőváros bicikliút-hálózatába, könnyen megközelíthető lesz kerékpárral is. Habár a pandémia megnehezítette a munkavégzést, jelenleg úgy tűnik, az átadás év végi határideje tartható.

Így néz ki majd a gyógyhelyi központ, ha elkészül
Fotó: látványterv

Novák Ferenc hozzátette: a beruházás jelentőségét egyebek közt az adja, hogy a turizmusban nagyon erős Zalakaros nem rendelkezik megfelelő, a nagy koncertekhez kapcsolódó igényeket is kielégítő rendezvénytérrel. Ugyan a Dísz téren található egy zenepavilon, ahol ilyen rendezvényeket le szoktak bonyolítani, de az méreténél – és a tér kiterjedésénél és dús növényzeténél fogva – igazából csak kisebb, 100–150 fős rendezvények tartására alkalmas. Az új városközpontban kialakítandó rendezvénytér viszont minden feltételnek megfelel majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában