Koszorúzás Deák Ferenc születésének 217. évfordulóján

2020.10.16. 18:25

Megújult a Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal épülete

Az elmúlt három évben külsőleg és belsőleg megújult a település közigazgatás alapegységének épülete. Év elején a hivatal belső terei, irodái kerültek átalakításra.

Jóna István

A megújult söjtöri épületegyüttes

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

Deák Ferenc, a „haza bölcse” születésének 217. évfordulóján a szülőházánál tartott rövid megemlékezés után képviselők, környező települések polgármesterei, helyi intézmények és civil szervezetek képviselői koszorúzással emlékeztek meg a település szülöttéről.

A megújult söjtöri épületegyüttes
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A koszorúzást követően került átadásra a Söjtöri Közös Önkormányzat Hivatal épülete, amely a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása keretében elnyert 30 milliós forintból újulhatott meg.

A kivitelezés során többek között megújultak a burkolatok, belső nyílászárókat cseréltek, fűtéskorszerűsítést végeztek, valamint a hivatalon belül megkülönböztetett színű járólapok segítik a közlekedésben a gyengénlátókat.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Emellett az épület akadálymentesítését is megoldották.

- A közigazgatási hivatal épülete megjelenésében és funkcionalitásában is megfelel a 21. század követelményeinek- fogalmazott Könyves Gábor polgármester.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő nagy előrelépésnek nevezte, hogy a község jó ütemben tud fejlődni, melyre példa a megújult hivatalépület. Ruzsics Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke, úgy fogalmazott, hogy él és mozog a falu a fejélesztések nyomán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában