Frissen Zalából

2021.05.04. 07:00

Pénteken újra civil véradást rendeznek Nagykanizsán

Május 7-én (péntek) 12 és 16 óra között civil véradásra várják a segíteni szándékozókat a Magyar Vöröskereszt Sugár utcai épületébe.

Benedek Bálint

Forrás: Shutterstock

Fotó: Pixel-Shot

A szervező, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület ügyvezető elnöke, Budavölgyi Kálmán tegnap a Halis-könyvtárban tartott sajtótájékoztatón elmondta: 2012 óta minden tavasszal és ősszel önzetlen segítésre kérik az embereket. Az egészségfejlesztő programjuk keretében indult kezdeményezés népszerűsége töretlen, szeretnék, ha pénteken is a lehető legtöbben adnának vért.

– A korábbi években a könyvtárban zajlott a véradás, hiszen az olvasóközönség jelentette a donorok zömét, hozzájuk csatlakoztak a civil szervezetek tagjai – fogalmazott Budavölgyi Kálmán. – Jó lenne, ha a járvány miatt kijelölt helyszínen, vagyis a Vöröskereszt véradó állomásán mások is csatlakoznának az akcióhoz.

Goór Violetta, a Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének véradásszervezője hozzátette: a járvány enyhülésével hamarosan újraindulnak a kórházi ellátások, a műtétek, így még nagyobb szükség lesz a véradókra, mint az elmúlt években.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában