2021.07.19. 14:00
A gyerekeknél az egyetlen esélyt a vakcina kínálja – vallja dr. Spingár Andrea kanizsai házi gyermekorvos
Ha valaki meg akarja védeni gyermekét a koronavírus esetleges szövődményeitől, az mindenképpen kérje a védőoltást, mert ebben a korosztályban jelenleg nincs más alternatíva – mondta lapunknak dr. Spingár Andrea nagykanizsai házi gyermekorvos.
Dr. Spingár Andrea: – A praxisomban beoltott száznál is több és egy általam állandó helyettesítéssel ellátott praxisban beoltott több, mint 60 gyermek esetében senkitől nem érkezett visszajelzés komoly, drasztikus mellékhatásról
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Szakony Attila
Dr. Spingár Andrea körzetében jelen állás szerint az átoltottság 10 százalékos, ami jónak mondható, tekintve, hogy még nem oltható valamennyi korosztály.
- Ugyanis a praxis népességéhez képest eddig csak a 16-18 éveseket lehetett oltani, s nemrég kezdődött el a 12-16 év közötti korosztályok regisztrációja és oltása – mondta el a doktornő. – Száznyolc oltott betegem van, a praxis pedig 1200 főt számlál. A gyerekeket oltópontokon oltjuk, a kórházi gyermekorvos kollégákkal, Pfizer vakcinával. A felnőttekkel ellentétben a gyerekek számára nincs választási lehetőség, hiszen egyelőre csak ezt a védőoltást vizsgálták be az említett korosztályokban.
A szakember jelezte: tapasztalatuk szerint azok a szülők oltatják nagyobb arányban a gyermekeiket, akik maguk is felvették az oltást. A 16-18 évesek szülei kevésbé kértek tanácsot a doktornőtől, a 12-16 éves korosztály szülői közül már nagyobb számban fordultak hozzá.
- Nyilván, minden esetben az volt a kérdés, hogy mit tegyenek és én mit gondolok a vakcináról – árulta el dr. Spingár Andrea. – Mindig azt válaszoltam – és így is gondolom -, hogy az oltásnál jobbat még nem találtak ki, s ha valaki meg szeretné védeni gyermekét az esetleges súlyosabb szövődményektől, akkor feltétlen kérje részére a vakcinát. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a saját praxisomban beoltott több, mint 100 és egy általam állandó helyettesítéssel ellátott praxisban beoltott több, mint 60 gyermek esetében senkitől nem érkezett visszajelzés komoly, drasztikus mellékhatásról.
A szakember kérdésünkre hozzátette: elképzelhető, hogy a fiatalabb korosztályok számára is felkínálják majd az oltást, de csak azt követően, miután az erre vonatkozó szükséges előzetes vizsgálatok lezajlottak és megnyugtató eredménnyel zárultak, e nélkül a háziorvosok semmi esetre sem végzik el a beavatkozást.
- Azt még érdemes tudni, hogy nagyon kevés betegségnél nem ajánlott az oltás beadása, asztmások, allergiások, cukorbetegek, autoimmun betegek mind-mind olthatók a Pfizer oltóanyaggal. A lázas állapot ellenjavallt az oltás beadása kapcsán, hiszen az mindig valamilyen akut betegséget jelez, illetve a valamelyik összetevővel szembeni allergia is kizáró ok. Ahogy mondtam, még az autoimmun betegség sem jelent akadályt az oltás felvétele szempontjából, ha a páciens állapota stabil – zárta dr. Spingár Andrea.
Koronavírus Zalában
- NNK: Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a zalaegerszegi szennyvízben
- Zalaegerszegen mérsékelt a szennyvízben a koronavírus koncentrációja
- Mérsékelt a koronavírus koncentrációja a zalaegerszegi szennyvízben
- Mérsékelt a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a zalaegerszegi szennyvízben